Tisza-holtág: nincs megoldás?

Nagytárkány |

<p>A Tisza-parti településen megtartották azt a munkaértekezletet, melyen a különböző hivatalok, szervezetek és egyesületek képviselői arról tárgyaltak, miképp gátolható meg a kelet-szlovákiai falu kataszterében található folyó holtágának fokozatos kiszáradása.</p>

A község képviselő-testülete által kezdeményezett megbeszélésre meghívták a környezetvédelmi minisztérium, a vízügyi hatóság járási és megyei illetékes szerveit, a Szlovák Horgászszövetség vezetőit, a Tiszacsernyői Horgászszövetség képviselőit, a zemplénagárdi önkormányzat küldötteit, valamint a Tisza-menti Falvak Társulásának vezetőit. Sajnos a tárgyalás érdemi döntések megszületése nélkül ért véget, a környezetvédelmi tárca illetékesei - bár előzetesen jelezték részvételi szándékukat - végül el sem mentek a konferenciára. Pozitívumként értékelhető, hogy a tárgyalópartnerek egyetértettek abban, a Tisza-holtág megmentése közös céljuk és érdekük, ám az nem derült ki, hogy konkrétan milyen intézkedésekre kerülhet sor, és hogy az elvégzendő munkálatok költségeit ki és milyen forrásból fedezné. Szakemberek korábban úgy nyilatkoztak, hogy a 734 hektáros, fokozatosan kiszáradó - egyébként 2005 óta nemzetközi védettséget élvező – ramsari terület vízutánpótlásáról mindenképp gondoskodni kell, azonban a gátak „átvágása“ ehhez nem elegendő, ugyanis a folyó és a holtág vízszintje között jelenleg kb. hat méter a szintkülönbség. Többször felmerült, hogy a medret ki kellene kotortatni, de ehhez eddig a községnek nem sikerült engedélyt szereznie. További gondot jelent, hogy a Tisza-holtág körüli telkek magánkézben vannak, és jó néhány parcella tulajdonjogi kérdése mái nem tisztázott.

A Nagytárkányban rendezett tanácskozáson fölmerült, hogy a holtág megmentésére európai uniós forrásokból kellene pénzt szerezni, ám ha az ügy illetékeseinek nem sikerül rövid időn belül megoldást találniuk a problémára, kérdésessé válik, hogy később lesz-e egyáltalán mint megmenteniük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?