Tető alá kerül a füleki vár egyik ágyúbástyája

füleki vár
Fülek |

A losonci járásbeli füleki önkormányzat az idei nyár és ősz folyamán felújítási munkálatokat végzett a füleki váron. Viktória Tittonová, a Füleki Vármúzeum igazgatónője elmondta: a város a műemlék tulajdonosaként két pályázati forrásból szerzett támogatást – az Interreg nevű határokon átívelő együttműködési programból, illetve a Kulturális Minisztérium által meghirdetett pályázatból.

„A várkapu melletti ágyúbástya felújításán dolgozunk, melynek falait kívülről és belülről is meg kellett javítani. Ezenkívül a bástyafal felső részét 1,5 méter szélességben le kellett bontani, és újra kellett falazni, hogy ráépíthessük a tetőszerkezetet, amely eddig nem volt a bástyán” – magyarázta Tittonová. Hozzátette: ez a beavatkozás elkerülhetetlen volt, mivel a 20. század ’80-as éveiben véghezvitt felújítást szakszerűtlenül hajtották végre, és a fal felső része emiatt rossz állapotban volt.

Az említett ágyúbástya a várkapu és a Bebek-bástya mellett a harmadik olyan épületrész, amely tető alá kerül. A tető kialakítására az igazgatónő szerint jövő márciusban kerül sor. A felújítás után a bástyában látogatóközpontot hoznak létre a turisták számára, ahol tájékoztató táblák fogják összefoglalni a nógrádi régió várainak érdekességeit. 

A vár másik felújított része az a fából készült átjáró, amelyen keresztül a látogatók a vár alsó részéből a középsőbe mehetnek át. „Nagyon rossz állapotban volt már, a deszkák elkorhadtak, és ki kellett ezeket cserélni” – zárta az igazgatónő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?