Terrorelhárítás szlovák módra – a merénylőt megállító virágcserép

Kassa |

<div>Óvintézkedéseket vezetett be a város a berlini terrortámadás miatt, virágcserepeket raktak az utcára.</div>

A kerületi rendőr-főkapitányság felhívására reagálva az önkormányzat a Fő utcai sétány egyik végében több száz kilogrammos, fémből öntött virágcserepeket helyezett el. „A rendőr-főkapitányság felhívta a figyelmünket, hogy tegyük biztonságossá a karácsonyi vásárt, illetve a sétányt. Mivel az utcát autóval is meg lehet közelíteni, a rizikós pontokban fémből öntött virágcserepeket helyzetünk el. A virágcserepek darabonként nagyjából 700 kilót nyomnak” – olvasható a város honlapján. Mivel a sétányt nemcsak az északi oldalon elhelyezett virágcserepek felől lehet megközelíteni, az összes többi bejárat körül fokozott rendőri felügyeletet rendeltek el.  Kész röhej A berlini támadó egy közel 40 tonnás kamionnal hajtott a tömegbe, ennek kapcsán a virágcserepes megoldásról több poszt jelent meg a közösségi portálokon. „Ez az óvintézkedés pontosan annyit ér, mint a jelenlegi kassai önkormányzat. Az egész egy vicc” – írta az egyik internetes hozzászóló. „A virágcserepek között annyi hely van, hogy simán át lehet hajtani köztük, egy több tonnás kamion pedig amúgy is játszva letarolja őket” – olvasható egy másik bejegyzésben.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?