Tanösvény vezet a Garam forrásához

Garamfő viadukt
Garamfő (Telgárt) |

A több mint négy kilométeres új tanösvény a garamfői viaduktok alatt vezet el egészen a Garam forrásáig. A nyomvonal a Felső-Garammente legnépszerűbb turisztikai pontjait köti össze – tájékoztatta a TASR-t a régió turizmusáért felelős területi szervezet (OOCR).

Mint az közismert, a környéken több egyedi vasúttörténeti műtárgy is található. Az újonnan kijelölt tanösvény a Kornel Stodoláról elnevezett spirálalagútnál kezdődik, amely a Garamfői és a Chmarošský viaduktokat köti össze. A túraút egy része az eredetileg vasúti célokat szolgáló úton át vezet, amelyet akkor építettek, amikor a nyomvonalon még gőzmozdonyok közlekedtek. A viaduktok után egy kilátópontról a Vepor hegységet lehet megtekinteni. A tanösvény a Garam forrásánál végződik. 

Mivel harmadfokú védelmet élvez a terület, ezért sehol sem szabad letérni a kijelölt ösvényről, amelyet szokványos jelzések és táblák kísérnek. Martin Lunter garamfői községi képviselő elmondta, a település mérföldkőhöz érkezett a fejlesztéssel, amelynek célja, hogy támogassa Garamfő és környék kulturális és természeti potenciálját.

A tanösvény kiépítése jelentősebb terepmunkával is járt, ugyanis a nem kívánatos növényzettől való megtisztítás mellett csaknem 70 méter hosszan kellett korláttal ellátott tereplépcsőket kiépíteni az útvonalon. A község és a regionális turisztikai szervezet mellett a turisztikai és sportminisztérium és az Alacsony-Tátra Nemzeti Park is hozzájárult a fejlesztés megvalósításához. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?