Tanácsadói szerepe is lesz a Pro Galantának

Galánta |

<p>A napokban a város polgármestere és a helyi vállalkozókat tömörítő Pro Galanta civil szervezet hivatalosan, szerződés aláírásával újította fel a szervezet és az önkormányzat együttműködését.</p>

A városi képviselő-testület 2003 áprilisában, az akkori polgármester, Mézeš Alexander javaslata alapján hagyta jóvá a Pro Galanta Társulás megalakítását, amely a helyi vállalkozók és az önkormányzat együttműködését hivatott segíteni. Az utóbbi időszakban az együttműködés minimálisra csökkent. „A város vezetése már nem konzultált terveiről a társulással. Tavaly, miután a város már előkészítette az adózási rendszer módosítását, találkozót kezdeményeztem a város vezetőivel, akik úgy látták, érdemes lenne folytatni a közös munkát. Korábban a város jelentősebb döntései előtt kikérték a vállalkozók véleményét. Javasoltuk, hogy a testület bizottságaiba a társulás is jelölhessen tagokat. Ennek megvalósítása ebben a választási időszakban már kérdéses” – mondta Iványi Vince, a társulás elnöke.

A társulás céljai közé tartozik segíteni a várost a regionális fejlesztésben, az önkormányzat tanácsadói szerepének betöltése, a vállalkozók egységes képviselete, védeni azon vállalkozók érdekeit, akik adójukkal, illetékeikkel hozzájárulnak a város költségvetéséhez, részt vállalnak a munkanélküliek számának csökkentésében.

A javarészt kis- és középvállalkozókat tömörítő szervezet elnöke elmondta, nem protekciót szeretnének. Iványinak meggyőződése, hogy a helyi vállalkozók, iparosok is el tudják végezni azokat a munkákat, amelyekkel a város olyan cégeket bíz meg, melyek nem kötődnek Galántához. Ezért fontos, hogy tudjanak a város aktuális terveiről. Hozzátette, nem azt kívánják, hogy kiskapukon, törvényt sértve jussanak előnyökhöz, a helyi vállalatok csupán első kézből szeretnének tájékozódni a város terveiről. A vállalkozók továbbra is nyitottak a városi intézmények támogatására.

Csemez Henrietta, a Galántai Városi Hivatal vezetője a memorandum aláírásakor tartott beszédében elmondta, a társulással közösen szeretnék bővíteni a partnerkapcsolatokat a régió és a város testvértelepüléseinek vállalkozóival.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?