<p>Rimaszombat. Tamás Ilona, az állampolgárságától megfosztott tanítónő kapta idén a szlovákiai magyar parlamenti képviselők által alapított Pro Probitate díjat.</p>
Tamás Ilona a díjazott
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
A díjat a bársonyos forradalom évfordulójának napján, november 17-én Rimaszombatban, Bauer Edit és Mészáros Alajos, az MKP európai parlamenti képviselői adták át. Tamás Ilona szokott szerénységével ismét azt hangsúlyozta: ő csupán annyit tett, amit természetesnek tartott, számára magától értetődő volt, hogy amikor alkalom adódott, rögtön kérte a visszahonosítását. Az állampolgárságától megfosztott idős asszony a helytállásáért alig egy hónapon már a harmadik jelentős kitüntetést kapta. Magyarországon neki ítélték az Emberi Méltóság Tanácsának kitüntetését, majd a magyar kormány által alapított Magyar Becsület Rendet is.
A Pro Probitate díjat átadó Bauer Edit szerint Szlovákiában a magyarság vállalása gyakran vezet helytálláshoz. Tamás Ilona helytállását a közösség mellett, a rimaszombati közösség gondjainak megoldása mellett, és most már a tiltakozása a hatalom packázása miatt is minden jelenlévő és a város magyarsága számára is példamutató. Az Európai Parlament képviselője szerint elismerés illet mindenkit, aki vállalta az állampolgársági törvény kapcsán a hatóságok zaklatását, felhíva ezzel a figyelmet a diszkriminatív állampolgársági törvényre.
A díjazott a díjátadón élesen bírálta a szlovák parlament politikusait, úgy véli, az állampolgárságukat vesztett emberekkel szembeni törvénysértéseket már régen orvosolhatta volna a sok politikus, ha igazi megoldási szándék lenne bennük. Berényi József, az MKP elnöke szerint a szlovák állam kettős mércét használ, az állampolgársági törvény a jelenlegi állapotában nem jó, a napokban nyilvánosságra került módosítási javaslat pedig nem old meg semmit. Ez a külföldi állandó lakhellyel rendelkezők esetében engedélyezné a kettős állampolgárságot, de az érintettek szerint ez a törvényjavaslat egyáltalán nem megoldás számukra. A belügyminisztérium által előkészített jogszabálytervezetet elfogadhatatlannak tartja a Híd is.
Szlovákiában a legutóbbi adatok szerint a kettős állampolgárságot szabályozó 2010- ben meghozott törvény óta 381 személy veszítette el a szlovák állampolgárságot. Közülük legtöbben, 180-an cseh, 55-en német, 46-an osztrák állampolgárságot kértek, a magyar állampolgárságot kérők 31-en vannak. Köztük van a 100 éves Tamás Ilona is. (szasz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.