Szülők járnak az óvodába

Rozsnyó. Példátlan összefogással, szülői és vállalkozói támogatással igyekeznek felújítani a helyi magyar óvodát.
A várostól nyár elején kapott Róth Ernő utcai épületben sikerült önálló igazgatású magyar óvodát létesíteni.

Rozsnyó. Példátlan összefogással, szülői és vállalkozói támogatással igyekeznek felújítani a helyi magyar óvodát.

A várostól nyár elején kapott Róth Ernő utcai épületben sikerült önálló igazgatású magyar óvodát létesíteni. A munkálatokat az óvoda megbízott igazgatónője, Máté Anikó irányítja, aki nyári szabadsága ellenére is naponta az intézményben tartózkodik. „Június végén kezdtük a munkát Mogyorósi Katalin kolléganőmmel, és felkértem a szülőket, hogy aki tud, jöjjön segíteni” – mondja az igazgatónő. Szép számmal akadtak olyanok is, akik többször is eljöttek. Kifestették a falakat, lemázolták az ajtókat, az ablakkereteket, és új színt kaptak a székek és a bútorok is. A takarításban ugyancsak nagy segítséget nyújtottak a szülők. „Az MKP helyi szervezetének több mint ötezer koronás támogatásával sikerült kifesteni a falakat. Ebből vásároltuk a függönyöket és a festékanyagot is” – sorolja az igazgatónő. Rendezték az óvoda körüli udvart, a régi és kiszáradt fákat kivágták, a homokozót is friss homokkal töltik fel.

Tervben van egy játszótér megépítése is, amelyet természetes anyagokból szeretnének elkészíttetni. Segítségül ismét néhány ügyes apukát szólítana meg az igazgatónő. „Tegnap például a Szilicei-fennsíkon voltunk kövekért, mert egy sziklakertet szeretnénk létesíteni kis tavacskával. Remélem, senki sem fogja vandál módon tönkretenni” – reménykedik Máté Anikó.

Aggodalma nem egészen alaptalan. Észrevették ugyanis, hogy valakik már néhány ablak csavarját meglazították, több csavart pedig már pótolni is kellett. Az igazgatónő komolyan aggódik az intézmény vagyona miatt. „Ilyen körülmények közepette nem merem itthagyni a számítógépemet és pénzt sem. Az iroda ablakaira feltétlenül rácsot kell szereltetnünk.”

Az első keserű tapasztalatom máris megvan. Az igazgatónő elmesélte, hogy mialatt az egyik apuka a füvet nyírta, valaki belopakodott az épületbe, és onnan ellopta a férfi pénztárcáját és mobiltelefonját. Néhány, a környéken lakó kiskorút az igazgatónő falopáson kapott – az összekészített tűzifát hordták szét.

Az önálló igazgatású óvoda előkészítési munkálatai mindezek ellenére nagy lelkesedéssel folytatódnak. A napokban várják az új szőnyeget, és a régi bútorokat új, színes ajtókkal látták el. „Egy cég készíti egy édesapa és egyik munkása szíves támogatásával. Hátravan még az épület külső festése, s ha az idő is engedi, szeptember végére tervezzük a nagy munkát. Perhács Filip vállalkozása, amely magaslati és külső festéseket vállal, szintén térítésmentesen végzi majd a munkát, és állja az anyagszükségletet is” – hangsúlyozta az igazgatónő.

Az óvoda mindezeken kívül 30 ezer koronás pályázati támogatást kapott a külső és belső berendezésre, amelyet a pedagógusszövetség helyi szervezete pályázott meg. A játékokat a várostól érkező összegből próbálják majd kigazdálkodni. Egyelőre azonban nem tudni, mennyi pénzt szánnak a magyar óvodára, ahová 23 gyerek jelentkezett, s az igazgatónő szerint legfeljebb már csak egy óvodást tudnának fogadni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?