Szülőföldön magyarul – ötödször

Galánta. Csakúgy, mint tavaly, idén is diákonként 22 400 forintnak megfelelő összegű támogatást pályázhatnak meg a szlovákiai magyar alap- és középiskolák mellett működő szülői szövetségek a Pázmány Péter Alapítvány (PPA) által ötödik alkalommal kiírt Szülőföldön magyarul elnevezésű pályázaton.

Galánta. Csakúgy, mint tavaly, idén is diákonként 22 400 forintnak megfelelő összegű támogatást pályázhatnak meg a szlovákiai magyar alap- és középiskolák mellett működő szülői szövetségek a Pázmány Péter Alapítvány (PPA) által ötödik alkalommal kiírt Szülőföldön magyarul elnevezésű pályázaton. Erről Rigó Magdolna, a PPA kuratóriumi elnöke tájékoztatott a január 25-én, az alapítvány székházában megtartott ünnepélyes pályázathirdetésen.

Az egyetemi hallgatók is a tavalyival megegyező támogatásra, 2800 forintnak megfelelő szlovák koronára jogosultak. Csáky Pál parlamenti képviselő, az MKP elnöke elmondta: „Két napja az MKP székházában az alapítvány, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) és a Szlovákiai Magyar Szülői Szövetség (SZMSZSZ) vezetőivel megegyeztünk abban, amiben a hónap elején, Budapesten is megállapodtunk, hogy ezt a rendszert rugalmasan fogjuk működtetni. Nagyobb lehetőséget kínálunk az intézményeknek arra, hogy körültekintőbben nézzék meg, mi az, ami valóban szükséges a diákok számára.”

Zilahi László, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztályának főigazgató-helyettese elmondta, az egész Kárpát-medencében összesen körülbelül 220 ezer diák és körülbelül hétezer egyetemi hallgató jogosult a támogatásra, amire a magyar kormány minden évben ötmilliárd forintot szán. Felvidéken körülbelül 50 ezer alap- és középiskolás diák, valamint 230 hallgató érintett, ide évente 1,1 milliárd forintot juttat a magyar kormány. „Azt szeretnénk, hogy elsősorban a diákok érdekeit szolgáló támogatási forma legyen az oktatási-nevelési támogatás, olyan eszközöket lehessen megpályázni – akár tankönyveket taneszközöket, oktatási segédanyagokat is –, amelyeket minél több diák tud használni, illetve a diákok tulajdonában tud maradni” – mondta Zilahi.

Rámutatott: a Szülőföldön magyarul pályázaton kívül más magyarországi támogatási lehetőségek is vannak, elsősorban a Szülőföld Alap, amely tavaly is több mint kétmilliárd forintot hirdetett meg pályázati formában (ebből százmilliót a Felvidékre), és ezt az idén is megteszi.

Duka Zólyomi Árpád, európai parlamenti képviselő, a PPA kuratóriumának tagja elmondta, sokan bírálják a szlovákiai pályázati rendszert, mert nem közvetlenül a szülő kezébe juttatja a támogatást. „A szülőknek tudatosítaniuk kell, ez a támogatás arra van, hogy a családoknak nem kell bizonyos tételeket megfizetniük” – fogalmazott a politikus. Duka Zólyomi arról is szólt, hogy sokakban felvetődik a kérdés, van-e értelme ennek a támogatásnak, amikor a Kárpát-medencei magyarság többsége már közösen tagja az Európai Uniónak, sőt most már schengeni övezetnek. Szerinte továbbra is van értelme, sőt, az egységesülő Európában is példaértékű ez a támogatás.

Rigó Magdolna arra is felhívta a figyelmet, hogy az alapítvány a szóban forgó pályázaton kívül további, kisebb pályázatokat is kiír: az oktatási-nevelési intézmények mellett működő hagyományőrző és művészeti csoportok működésének, oktatási és szakmai programok vásárlásának, pedagógusok továbbképzését segítő programok és szakmai napok szervezésének, valamint a diákok központi iskolába való eljutását segítő kisbuszok vásárlásának a támogatására. A kuratóriumi elnök megemlítette, hogy az iskolabusz-vásárlási programot Bugár Béla akkori MKP-elnök, parlamenti képviselő javaslatára indították el, és tavaly négy kisbusz vásárlásához (Jányok, Vaján, Szalka és Nagyfödémes) járultak hozzá összesen 1,2 millió koronával.

Pék László, az SZMPSZ elnöke megjegyezte, az utóbbi két évben a pénzbeli segítség részben szociális támogatásként fogható fel. „Igaz, hogy néhány leszakadt régióban ezek nagyon jól jövő támogatások, de úgy érzem, fő célunk, az identitás megmaradása és a magyar iskola választása szempontjából nem igazán ezek a tételek a fontosak” – véli Pék. Szerinte többet kellene fordítani tehetséggondozásra, szakkörök támogatására. „Nem biztos, hogy a színházlátogatás és a tanulmányi út elégséges az identitásmegőrzéshez, ha nem teremtünk lehetőséget arra, hogy az iskolán belül ezek a csoportok kellőképpen működjenek” – véli Pék.

Mézes Rudolf, az SZMSZSZ elnöke közölte, a Kárpát-medencében elsőként nálunk hirdették meg a pályázatot, s remélhetőleg április végén vagy május elején a pályázati pénzek is eljutnak a címzettekhez.

A Szülőföldön magyarul pályázat teljes szövege a www.pazmany.sk honlapon, valamint az SZMPSZ és az SZMSZSZ honlapján is olvasható lesz, valamint a szülői szövetség alapszervezetei postán is megkapják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?