KomáromOktóber 21-én, szombaton indul a Folksuli újabb évfolyama a Rév – Magyar Kultúra Házában, ahová havi rendszerességgel várják a népzene, a néptánc, a népi játékok iránt érdeklődő gyerekeket és felnőtteket.„Kiváló családi programot kínálunk, minden alkalommal van kézműves-foglalkozás, tánc- és
Szombaton indul a Folksuli újabb évfolyama
Komárom
Október 21-én, szombaton indul a Folksuli újabb évfolyama a Rév – Magyar Kultúra Házában, ahová havi rendszerességgel várják a népzene, a néptánc, a népi játékok iránt érdeklődő gyerekeket és felnőtteket.
„Kiváló családi programot kínálunk, minden alkalommal van kézműves-foglalkozás, tánc- és hangszeres oktatás, táncház gyerekeknek és felnőtteknek – mondta Fekete Gábor szervező. – A szülők a nagyobb testvérrel együtt hozzák a sokszor alig tipegő kicsiket is, akik számára természetessé válik ez a közeg, fokozatosan kapcsolódnak be a játékba, a foglalkozásokba.” Néhány éve a Folksuli állandó vendége a Horsa István vezette Ördöngős Népzenetanoda, amelynek növendékei rendszeresen adnak koncertet is. „Tavaly vezettük be, hogy a fiatal zenekarok mellé meghívjuk a »nagy öregeket« is, például Moldvából, Magyarpalatkáról – mutatott rá Fekete Gábor. – A hagyományőrzők és hagyománytisztelők találkozói ezek a délutánok, esték.”
A szombati Folksuli 15 órakor kezdődik, a kézműves-foglalkozásokat ezúttal Mórocz Ildikó tartja, itt lesznek az Ördöngős Népzenetanoda növendékei, a Kuttyomfitty Társulat Az eltáncolt cipellők című darabját hozza el, majd a társulat tagjai, Dobsa Tamás és Dobsa Fodor Mónika meg is táncoltatja a gyerekeket. Az eltáncolt cipellők mesés utazás a táncok világába, illetve táncos utazás a mesék világába, amelyből megtudhatjuk, hová jár éjjelente a királylány, és hogyan küzd meg a tánc ördöge, Tancika és Jankó, a fortélyos suszterlegény a királylány kezéért. Az esti táncházban Horsa István és Bandája húzza a talpalávalót, a táncokat pedig Hégli Máté tanítja. (vkm, PR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.