Szobrok élete és utóélete

Három a magyar igazság – mondhatnánk el a rozsnyói Kossuth-szoborral kapcsolatban is. A szobrot ugyanis 2004 februárjában állították fel harmadszor, időközben persze kétszer le is döntötték. Mindhárom szoboravatásban volt valami közös: a rozsnyói magyarság eufóriája. Ám egyik esemény sem osztotta meg annyira a közvéleményt, mint az utolsó felállítás. A 90-es évek elejétől hevesen tiltakoztak a helyi szlovák pártok és szervezetek, s a város már akkor sem vállalta, hogy valamelyik központi köztéren helyezze el a szobrot. 2004-ben aztán a kormány alelnökének tartalékalapjából meglett az anyagi fedezet, s a hirtelen jött adomány hatására sürgősen eldöntötték a szobor helyét, amely a múzeum épülete mellett jelöltetett meg. Ide járnak azóta is a rozsnyói magyarok koszorúzni nemzeti ünnepeink alkalmából – másnap pedig eljárnak a radikálisok vagy vandálok: szétszórni a koszorúkat. Ez is hozzátartozik a szobor utóéletéhez.

Kossuth titkos talapzata

Ma a rozsnyói az egyetlen egész alakos Kossuth-szobor a Felvidéken, de Érsekújvárnak is volt egyszer Kossuth Lajosa. A szobrot 1906-ban állítottak fel a mai kultúrház előtti téren. 1919-ben ledöntötték, a Czuczor-szoborral együtt. Kossuth bronz mását valószínűleg beolvasztották, de a talapzat sokáig a helyén maradt. 1946-ban szállították ki a Szent József temetőbe, ott feküdt ledöntve 1968-ig, innen állítólag egy hulladékgyűjtő udvarba került. Hogy legendákra, mítoszokra nagy szükségünk van, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az egykor lerombolt, a városon szégyenteljesen végigvonszolt alkotást siratók máig azzal a gondolattal vigasztalódnak, hogy legalább a talapzata létezik. Jeles érsekújvári helytörténészek, – Szabó László és Strba Sándor – állítják, hogy a talapzat sorsa 1968-tól követhetetlen. A temető fenyőfái között azonban mégiscsak áll egy posztamens – állítólag az 1919-es harcokban elesett csehszlovák katonák emlékére felállított hősi emlékmű jeltelen maradványa. Sokan március idusán itt gyújtanak mécsest. Számukra az a kő a megtalált Kossuth-talapzat.

Csaták emlékezete, korok lenyomata

A lévai járásban az 1848–49-es szabadságharc legjelentősebb emlékművei Nagysallón és Léván találhatóak, természetesen a tavaszi hadjárat egyik legdiadalmasabb és egyben legvéresebb ütközetének az 1849. április 19-én lezajlott nagysallói csatának állítanak emléket. Nagysallóban fokozatosan alakult ki az a hagyomány, hogy központi, nagy március 15-i ünnepséget nem rendez a község, itt az április 19-éhez legközelebbi vasárnapon emlékeznek a dicsőséges időkre. A 132 éve felállított 9,5 méter magas gránitoszlop közelében nincsenek sírok, a református temetőben tömegsírban fekszenek az elesett honvédek. A közös sírhely fölött elhelyezett kőnél csak a rendszerváltás óta rója le kegyeletét az utókor. Addig is tudtak róla az emberek, de nem beszéltek róla. 1989 után kiirtották a bokrokat, azóta olvasható a felirat: „1849. április 19-én elvérzett dicső honvédek itt nyugosznak e kő alatt egy közös sírban. ĺme így becsüli meg a hálás utókor azoknak az emlékét, akik a hazaszeretettel lángoló szívvel áldozták fel egykori fiatal életüket a nemzet alkotmányáért. A kegyelet és emlékezés virágai sohasem hervadnak el sírjuk felett, mert mindig friss harmattal öntözi azt a nemzet hálája. Áldás, békesség poraikra. E sírkövet állítatta Vida János 1910 ik évében”.

A Mátyusföldön régi hagyomány, hogy a központi megemlékezésen, az 1849 júniusi (vesztes) peredi csata emlékművénél a Galántai és a Vágsellyei járás szinte minden társadalmi és politikai szervezetének képviselői elhelyezik koszorújukat. Az obeliszket 20 esztendővel a szabadságharc után állították a Pozsonyi Honvédegylet jóvoltából. Eredetileg a történelmi magyar címer ékesítette, a kommunista hatalomátvételt követően azonban ezt eltávolíttatták, és a helyére ötágú szovjet csillag került. Aztán a bársonyos forradalom után az idegen hatalom jelképe is eltűnt. Tíz évvel később a helyi önkormányzat újból magyar címert és babérkoszorút helyeztetett az obeliszkre. Tíz évet sem ért meg. Két éve a megemlékező ünnepség másnapján a bronz babérkoszorút egyszerűen lefűrészelték ismeretlen tettesek. Hogy kik, máig nem derült ki.

Talán kevésbé ismert tény, hogy a csallóközi Nyárasd mellett 1849-ben két csata is zajlott – a januárit megnyertük, a júniusit elvesztettük. A második csatában elesett magyar honvédek tiszteletére a millennium évében a katolikus temetőben állítottak emlékművet, amely egyébként egy további történelmi sorsforduló lenyomatát is magán viseli. Alsó részén egy 1938-ból származó felirat olvasható: „a 20 éves cseh rabság alól való felszabadulásunk emlékére”. A község polgármestere, Bacsó László szerint a szöveg probléma nélkül átvészelte az elmúlt évtizedeket: egyszerűen úgy körbenőtte a növényzet, hogy nem volt látható. Ma bárki megtekintheti. Nyárasd különlegessége azonban a falu szélén álló emlékmű: magas oszlop tetején nyugati irányba tekintő sasmadár, karmai között koszorú. Egyedi a maga nemében: báró Gustav von Geramb császári alezredes emlékére állíttatta a családja a kiegyezés körül. Az alezredest a januári csatában találta el egy ágyúgolyó. Az emlékmű eredetileg a falutól kissé távolabb, a határban állt; 1989-ben a felújításával együtt áthelyezték, mivel zavarta a mezőgazdasági munkagépeket…

Vak Béla megkoszorúzása

Az ország keleti szegletében, a bodrogközi és Ung-vidéki településeknek egy-két kivételtől eltekintve nincsenek olyan köztéri szobraik, amelyek az 1848/49-es magyar szabadságharcnak állítanak emléket. Az ünnep alkalmából azonban koszorúzásokat szinte mindenütt tartanak. A Nagykapostól alig néhány kilométerre fekvő Vaján községben például az utóbbi években március 15-én rendszeresen megkoszorúzzák II. (Vak) Béla király szobrát. Az esemény egyrészt megható, hisz a közösség tagjai példamutatóan ápolják hagyományaikat, és nem feledkeznek meg a magyar történelem jeles ünnepeiről, másrészt viszont bizarr, hisz az Árpád-házi uralkodó 1131-ben lépett trónra, s az nem tűnik valószínűnek, hogy cselekedetei kapcsolatba hozhatók a 717 évvel halála után kirobbant magyar szabadságharc történéseivel. (kov, száz, fm, gl, as, leczo)