Szívleállás okozta Kovács Zsófia halálát

Ekecs/Martos |

<p>Szívleállás okozta a 16 éves Kovács Kata Zsófia halálát. A lány múlt pénteken lett rosszul a martosi Martfeszten, szombatra virradóra meghalt. A fesztivált azonnal félbeszakították.</p>

Értesüléseink szerint a lány már csütörtök éjszaka sem érezte jól magát, korán lefeküdt, de másnapra jobban lett. Péntek este megint rosszul volt, ezért már nyolckor elment aludni. Pár órával később a barátnője vette észre, hogy nagy baj van, hívták a mentőket, de Zsófit már nem tudták újraéleszteni. „Kiderült, hogy hátsó fali szívinfarktusa volt. Azt egyelőre nem tudjuk, mi váltotta ki” – mondta egy magyarországi hírportálnak Zsófi édesanyja, és hozzátette, a lány korábbi betegségének nem volt köze a tragédiához. Korábban a lány egy hónapot kimaradt az iskolából is, mert mononukleózisa volt. Ezt fertőző mirigyláznak is nevezik, ami megtámadja a májat, a lépet és a hasnyálmirigyet is.

„Zsófi meggyógyult a betegségből, június közepén voltunk kontrollvizsgálaton és minden rendben volt. Mivel sportgimnáziumba járt, kötelező EKG-vizsgálatot is végeztek, de az nem mutatta ki, hogy gond lenne a szívével” – magyarázta a lány édesanyja.

Renáta Čuháková nyitrai rendőrségi szóvivő lapunkat úgy tájékoztatta, az ügyben halálokozás miatt eljárás folyik, szakértők bevonásával vizsgálják a kórbonctani eredményeket. (kl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?