Szinte sehol sem ingyenes az „ingyenebéd”

ingyenebéd

Szeptembertől az óvodák után az iskolákban is bevezetik a Robert Fico és a smeres képviselők által forszírozott „ingyenebédet”, mely azonban az oktatási intézmények többségében nem lesz ingyenes. Ráadásul az oktatási intézményekre óriási adminisztratív terhet ró az intézkedés, szinte mindenhol jelentősebb beruházással járt az új étkezési rendszer bevezetése. 

Több alkalommal és óriási csinnadrattával harangozta be Robert Fico, a Smer elnöke a kormány egyik újabb szociális intézkedésének bevezetését, az „ingyenebédet”. A parlament jóváhagyta azt a módosító javaslatot, mely alapján minden óvodás és alapiskolás diák ebédköltségét az állam állja. 

Szeptembertől 1 euró 20 centet fizet az állam az iskolások ebédköltségére. Ugyanakkor a rezsiköltség és az élelmiszerárak emelkedése miatt több iskolában képtelenek ebből az összegből megfőzni az ételt. Ezért számos helyen a szülőknek az „ingyenebédért” fizetni kell, vagyis ki kell egészíteniük az állam által térített összeget. A kiegészítés nagysága régiónként változik. Van, ahol havi 3 euró 60 centbe kerül az „ingyenebéd”, máshol 6 euróba, ennyivel emelkedett ugyanis az ebéd ára. 

Több iskola kauciót szed, hogy abból térítsék annak az ebédnek a teljes árát, amelyet a diák nem fogyaszt el, mert nem volt iskolában, de nem jelentették ki időben az ebédről és az iskolai étkezde megfőzte a neki járó adagot is. 

Óriási a fejetlenség az adminisztrációs feladatok körül, melyet az iskolák és önkormányzatok különböző módon igyekeznek teljesíteni. Szinte minden iskolai étkezdében pluszberuházással és -munkaerővel is készülni kellett az új rendszerre.

15 óráig kijelentkezhet

A pozsonyi Duna utcai magyar alapiskolában hozzávetőlegesen 4–6 eurót kell majd fizetni az „ingyenebédért”. Az alsó tagozaton 1,41 euróba kerül egy ebéd, vagyis az állam 1,20 eurós hozzájárulását leszámítva 21 centet kell fizetni, ami 20 munkanappal számítva 4,20 euró. A felső tagozatosok viszont 30 centet fizetnek naponta – 1,50 euró egy ebéd –, vagyis átlagosan havi 6 euróért ebédelhetnek az 5–9. osztályosok. Pozsonyban is érvényes, hogy a le nem jelentett, ki nem váltott ebédet ki kell fizetni, ezért a szülőktől év elején 35 euró letéti díjat kértek. Ebből számolják majd le a ki nem váltott ebédek árát, a maradékot pedig az év végén visszafizetik. További kiadás az ebéd kiváltásához szükséges csip megvásárlása, ami 5 eurós egyszeri költséget jelent. Nehezíti azonban a szülők helyzetét, hogy az ebédet legkésőbb előző nap délután három óráig lehet lejelenteni, így ha este belázasodik a tanuló, akkor a másnapi ebédet már ki kell fizetni.

Somorján három sütővel és egy katlannal bővítették a Corvin Mátyás Alapiskola étkezdéjének felszerelését. Mészáros Péter igazgató elmondta, több ebédet készítenek és egy új rendszert is bevezetnek az alapiskolában. Egy csiprendszeren alapuló jelenléti kimutatást terveznek, ha a gyerek nincs iskolában, nem főznek neki ebédet és ezt nem is kell kifizetni a szülőnek. Somorján napi 20 centbe kerül az „ingyenebéd”. 

Ezer ebéd készül

Dunaszerdahelyen a Szabó Gyula Alapiskolában napi ezer ebéddel számolnak, szeptembertől a központi étkeztetés miatt egy másik alapiskola tanulóinak is itt készítik majd az ételt, az egyházi alapiskola diákjai és a nyugdíjasok étkeztetése mellett. Nagy Árpád igazgató szerint csak az okozhat problémát, hogy időben megkapják az ebédet a gyerekek. „Át kell állnunk egy új rendszerre. Eddig nem volt ebédszünet az alsó tagozaton, most lesz, a felső tagozaton pedig tíz perccel tovább tart majd” – közölte az igazgató. Az iskolában 3–6 euró közötti a havi hozzájárulás. 

A nagymegyeri Bartók Béla Alap-iskola konyhájában naponta 500-600 ebédet főznek. A konyha a Kereskedelmi Akadémiához tartozik, reggelit és vacsorát is készítenek a kollégistáknak. Kristóf Angelika konyhavezető közölte, hogy kisebb felújításra kaptak pénzt a megyétől. Ebédenként 3 centet kell hozzáfizetni. 

Módosítják az órarendet                                                                                                                                                                                                                             

Pozsonyeperjesen az órarend módosításával próbálják megoldani a kapacitásbeli gondokat. A helyi tanintézmény központi iskola, hiszen a dunatőkési gyerekek is ide járnak. Csak úgy tudják megoldani a gyerekek étkeztetését, ha módosítják az órarendet, máskülönben egy órát várniuk kellene az ebédre. A konyhavezető új telefont kapott, hogy a szülők flexibilisen akár SMS-ben is le tudják mondani az ebédet. 

Szakácsnők, kisegítők

Vásárúton a munkaügyi hivatallal közösen oldották meg a munkaerőhiányt. Két segédszakácsnőt alkalmaztak egy évre, bérük 95 százalékát az állam, 5 százalékát az önkormányzat fedezi. Itt már júniusban felmérték az ebédek iránti előzetes érdeklődést. A begyűjtött adatok alapján úgy döntöttek, pluszasztalokkal és -székekkel bővítik az étkezde kapacitását. A legfontosabb az volt, hogy a felső tagozatosok elférjenek, mert náluk egyszerre van az ebédszünet a hatodik óra után. Az alsó tagozatosok, a napközisek a felsősök tanítási órái alatt is megebédelhetnek.

A létszámnövekedésre Légen is készültek. Nem a személyzet létszámát növelték, hanem a konyhai felszerelés felújítása mellett döntöttek, ami szélesebb körű automatizációt és nagyobb főzőkapacitást jelent. Szitási Ferenc polgármester szerint zökkenőmentes volt a felkészülés, de a végső következtetést csak a tanítás elindulását követően lehet majd levonni. 

Kauciót kérnek

A diószegi alapiskolában sem lesz ingyenes az „ingyenebéd”, de a hozzájárulás minimális. „A vonatkozó rendelet alapján szeptembertől új fizetési besorolás van érvényben az iskolai étkeztetésben a főzéshez szükséges alapanyagok beszerzésére. Ez alapján az alsó tagozatos tanulók ebédje 1 euró 15 cent, a felső tagozatos tanulóké pedig 1 euró 23 cent. Mivel az állam 1 euró 20 centes támogatást nyújt minden alapiskolás tanulónak, így az alsó tagozatos tanulók ebédjét gond nélkül ki lehet hozni ebből az összegből, a felső tagozatosoknak pedig napi 3, tehát havi 60 centtel kell hozzájárulniuk az állami támogatáshoz. A városi rendelet értelmében azonban a szülők tanulónként napi 20 centet fizetnek az ebédért. Ez havonta 4 eurót jelent az alsó tagozaton, és 4 euró 60 centet a felső tagozaton. A szülőktől 20 eurós kauciót kérünk, ebből fedezzük az ebéd költségét, ha nem jelentik ki időben a tanulókat. Az összeget szeptember 15-ig kötelesek befizetni. A diószegi iskola étkezdéjében eddig nem kértünk támogatást a rezsiköltségekre, így az új rendszerrel javult a helyzetünk, mert napi 20 centtel emelkedett az ebédre költhető összeg tanulónként. A tanév végén lesz majd elszámolás, és mindenki visszakapja a befizetett összeget, illetve annak egy részét az alapján, hogy elmulasztotta-e értesíteni a konyha vezetőjét arról, hogy nem igényli gyermeke számára az ebédet. Amennyiben a szülő úgy dönt, a megmaradt összeget át lehet majd vinni a következő tanévre” – magyarázta Czanaki Katalin, a diószegi alapiskola konyhavezetője. 

„A két peredi alapiskolába összesen 290 diák jár, ebből 220 igényelte az ingyenebédet. A tavalyi évhez képest mintegy 60-nal többen étkeznek majd az étkezdében, így feltételezhető, hogy az intézkedésnek köszönhetően lesznek többen. Az önkormányzat rendelete értelmében napi 10 centtel járulnak hozzá a szülők a rezsiköltségekhez , amit fél évre előre egy összegben, szeptemberben és januárban kell befizetniük. Ehhez jön még a 20 eurós kaució az elfelejtett hiányzások kijelentésének költségére, így összesen 30 eurót kell befizetniük a szülőknek az első félévben. Amennyiben egyszer sem felejtik el bejelenteni a gyermek hiányzását, megmarad a 20 euró és átviszik a következő tanévre, illetve ha úgy alakul, hozzáfizetik a különbözetet” – tudtuk meg Csongár Rozáliától, a peredi magyar és szlovák alapiskola konyhavezetőjétől.

Jelentős a többletkiadás

Vágsellyén a város vezetése és az iskolavezetők becslése szerint az ingyenes iskolai étkeztetés eredményeképpen 5-8 százalékkal emelkedik az étkező diákok száma. Jozef Belický, Vágsellye polgármestere a napokban fogadta a városházán Robert Fico (Smer) parlamenti képviselőt és Ján Richter (Smer) munkaügyi minisztert, akik ezzel szemben úgy vélik, legalább 15 százalékkal emelkedhet az étkező gyerekek száma. Vágsellyén a testület döntése szerint az önkormányzati iskolák alsó tagozatán ebédenként 10 centtel, a felső tagozaton ebédenként 13 centtel járulnak majd hozzá a szülők a rezsiköltségekhez. Vágsellyén az iskolaigazgatók kérésére összesen 57 ezer eurót különítettek el az iskolakonyhák műszaki felszereléséhez. Légkondicionálót, korszerűbb berendezéseket, tányérokat, evőeszközöket vásárolnak az iskolakonyhákra. Az új szakácsokat, segéderőket a munkahivatalon keresztül veszik fel, bérük jelentős részét az állam fizeti.

A lévai képviselők áprilisban 20 ezer euró többlet támogatást hagytak jóvá az önkormányzati iskolák számára. Itt csaknem 3 ezer tanulót oktatnak a városi iskolákban, mintegy 75 százalékuk étkezik az iskolai menzán. Várhatóan szeptembertől további 750 tanulóval több étkezik a menzákon. A jelenlegi személyzettel ennyi ebédet nem tudnak elkészíteni. Előzetes felmérés alapján az egyes számú lévai alapiskolában egy, a kettes számúban négy, a hatos számúban hat szakácsra lesz még szükségük, az ötös számú alapiskolában egy segéderőt vennének fel. A Juhász Gyula Alapiskolának nincsenek gondjai a konyhai személyzettel.

 Érsekújvárban az önkormányzati alapiskolák alsó tagozatán aránylag sok tanuló jár az iskolai étkezdébe, a gyerekek mintegy 65-70 százaléka. Felső tagozaton a tanulók 56 százalékának főznek az érsekújvári iskolakonyhákon. Ha ingyen lesz az ebéd, akkor a felső tagozatos menzán étkezők száma is növekedhet. Az önkormányzat az új műszaki berendezésekre és további alkalmazottak bérére a 2019-es költségvetésből további pénzeszközöket különített el. Eredetileg összesen 4 370 983 eurót kaptak a városi iskolák az éves működésükre és a bérekre, majd az ingyenebédek bevezetése miatt további 1 846 516 euróval emelték a városi támogatást, így 6 217 499 eurót kaptak. 

Eddig volt ingyenes...

Orosz István, a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola igazgatója szerint náluk az „ingyenebéd” bevezetésével sem számolnak komolyabb létszámemelkedéssel az iskolai étkezdében. Ezt azzal indokolja, hogy eddig az iskola halmozottan hátrányos helyzetű diákjai valóban ingyenesen étkezhettek, most viszont az új rendelet megkötései miatt már nem lesz ingyenes az „ingyenebéd”. „A rezsiköltségek emelkedésével a felső tagozaton havi 3 euró 60 centbe kerül az ebéd, számolni kell továbbá egy egyszeri 20 eurós kaucióval is. Vagyis szeptemberben minden diáktól 23,6 eurót kérünk, természetesen a 20 eurót év végén visszakapják, ha nem kell belőle levonni annak az ebédnek a költségét, melyről nem jelentették ki a diákokat. Korábbi tapasztalataink alapján szinte biztos, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű diákok nagy többsége ezt az összeget nem fogja kifizetni. Így nem számolunk jelentősebb változással az étkezők számát illetően” – részletezte Orosz István.


Próbaüzemmód

A tornaljai Kazinczy Ferenc Alap-iskolában egyelőre valóban ingyen étkezhetnek a diákok. Nagy Katalin igazgató tájékoztatása szerint az önkormányzat készséges volt a szükséges fejlesztésekkel kapcsolatban. Húszezer eurót kaptak a konyhai eszközök beszerzésére. Ugyanakkor be kell még szerezniük pluszevőeszközöket, tányérokat, levesestálakat, hiszen közel 650 diák étkeztetését kell levezényelniük. „Nagy a zsúfoltság és komoly logisztikát igényel, hogy minden diák megebédelhessen. Ezt úgy tudjuk megoldani, hogy 11 óra 30 perctől osztjuk az ebédet 14 óra 30 percig. Ha nem sikerül ennyi idő alatt megebédeltetni a diákokat, akkor módosítanunk kell az órarendet, pluszebédszünetet kell beiktatnunk, ez viszont azzal is jár majd, hogy egyeztetnünk kell a diákok hazautaztatását az autóbusz-vállalattal, mert egyértelmű, hogy kitolódnak a tanórák a vidéki diákok pedig nem maradhatnak itt az esti járatokra” – magyarázza Nagy Katalin. 

Az iskola étkezdéjében növelni kellett az étkezde személyzetét is. „Egy projektnek köszönhetően két szakácsnőt vettünk fel, bérük 95 százalékát a hivatal, 5 százalékát pedig az önkormányzat fedezi” – mondta az igazgató azzal, hogy iskolájukban idén nem vezetik be a kauciót és a pluszrezsiköltséget is megpróbálják kigazdálkodni. A diákok jelentős része mély szegénységben él és halmozottan hátrányos helyzetű családból érkezik. Az igazgató elmondása szerint egyáltalán nem számolhatnak azzal, hogy időben kijelentik a diákokat az ebédről, ha a tanuló nem jön iskolába. Ezért minden reggel létszámellenőrzést tartanak és csak annyi ebédet főznek a konyhán, amennyi diák megjelent az adott napon az iskolában. Ez természetesen további adminisztrációs feladatot ró az iskolára. Tornalján ebben a tanévben ilyen próbaüzemmódban működnek. A tanév végén összegzik a tapasztalatokat és elképzelhető, hogy a következő tanévtől a rezsiköltséget itt is téríteni kell majd a szülőknek.

(béva, sk, mb, száz, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?