Szigorúan ellenőrzött városi cégek

Érsekújvár |

<p>Tizenhat képviselő indítványozására rendkívüli testületi ülést tartottak hétfőn a főtéri kultúrház tanácstermében. Ebben a hónapban már másodszor tárgyaltak a képviselők a városi cégek szigorúbb ellenőrzéséről.</p>

A képviselők csökkentették a polgármester fizetését, a megtakarított összegből a Cirill-Metód utcai óvoda működését, jelenlegi épületben maradását szeretnék megoldani. A szlovák nagykoalíció képviselői azzal indokolták Gejza Pischinger polgármester fizetésének acsökkentését, hogy utoljára 2011-ben tárgyaltak a város első emberének béréről, és azóta nem történt változás. Felrótták továbbá, hogy a polgármester az utóbbi hónapokban megsértette a tárgyalási rendtartást, mert nem reagált a képviselői interpellációkra. A polgármester eddig a maximális összeget kapta a bértarifa-táblázat szerint, mert a testület jóváhagyta a 70 százalékos emelést is. Az új határozat alapján, ezentúl csak a 2013-as átlagfizetés 2,9-szeresét kaphatja. Bóna Bertalan (Híd) felszólalásában elmondta, hogy a szlovák nagykoalíció képviselői az elmúlt években a polgármesterrel közösen döntöttek a várost érintő kérdésekben, így közösen kell vállalniuk ennek a következményeit, hiszen háromötödös többséggel rendelkeznek a testületben.  „A városi cégek közül csak a Bytkomfort nyereséges, és ez sem a szlovák képviselők érdeme. Fél évvel a helyhatósági választások előtt csökkenteni a polgármester fizetését nem jelent egyebet, mint a kampány kezdetét” – mondta Bóna. Tizenkét képviselő szavazta meg a polgármester bérének csökkentését, hatan tartózkodtak, ketten nem vettek részt a szavazásban. A második határozatról, mely szerint az így megtakarított összeget a Cirill-Metód utcai óvoda támogatására fordítják, már 14 képviselő hagyta jóvá, 4 tartózkodott a szavazáskor és ketten nem szavaztak.  Ágh Péter a városi hivatal vezetője elmondta, hogy a polgármester fizetéséről 2012 és 2013 májusában is tárgyalt a testület. Idén még nem tárgyalhattak róla, mivel a 2013-as nemzetgazdasági átlagbér összegét csak március végén, április elején hozzák nyilvánosságra. A rendkívüli ülésen szigorították a városi tulajdonú cégek ellenőrzését a képviselők.  Ľubica Juríková független képviselő ezzel a döntéssel kapcsolatban megjegyezte, feleslegesnek tartja, hogy minden városi céget érintő kérdéssel külön is foglalkozzon a képviselő-testület, hiszen az általuk delegált tagok ülnek egy-egy cég igazgatótanácsában.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?