<p>Dunaszerdahely. Szerencselámpásokkal köszöntik november 17-ét, a szabadságért és demokráciáért vívott harc ünnepnapját Dunaszerdahelyen. A Szerdahely Polgári Társulás kezdeményezésére a kivilágított papírballonokat a Városi Művelődési Központ előtti térről bocsátják fel; a rendezvény jótékonysági célokat is szolgál.</p>
Szerencselámpásokkal emlékeznek november 17-ére
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
A szervezői szerint hagyományteremtő szándékkal életre hívott kezdeményezés hátterében a Szerdahely Polgári Társulás áll. Dakó Sándor (Híd) városi képviselő, a rendezvény ötletgazdája elmondta: a Facebook közösségi portálon meghirdetett esemény jelentős visszhangot váltott ki a dunaszerdahelyiek körében, máris több százan jelezték részvételi szándékukat.
„Az elképzelés az, hogy a résztvevők a helyszínen három euróért megvesznek egy-egy szerencselámpást – közölte. – A bevétellel a város iskoláit látogató hátrányos helyzetű, ámde jó előmenetelű diákokat szándékozunk támogatni. A pénzadomány nem közvetlenül a családokhoz, hanem a szülői munkaközösségekhez kerül, amelyek döntenek célirányos felhasználásáról. A névtelenség megőrzése érdekében csak a rászoruló tanulók létszámát fogjuk kérni az iskolák vezetőségétől.”
A rendezvény iránti érdeklődés kapcsán Dakó elmondta: a társulás eredetileg száz szerencselámpás megvásárlását tervezte, ám valószínű, hogy ennek többszörösére lesz szükség. Külföldön, illetve Szlovákia néhány településén, például Zsolnán is hagyományai vannak a szerencselámpás-eregetésnek. A hagyomány a Távol-Keletről ered, ahol katonai hírközlési-kommunikációs eszközként már a harmadik évszázadban használtak tűzálló, világító papírballonokat.
A kínai hagyomány szerint a lámpásokba a feleresztés előtt jókívánságokat suttognak; a felemelkedő ballon magával viszi a bánatot és a rosszat, majd amikor fénye kialszik vagy a lámpa eltűnik a láthatáron, gazdája új, szerencsésebb életet kezdhet.
„Ahogy az 1989-es bársonyos forradalom a jövőről szólt, úgy ez a rendezvény is a jövő nemzedékét szolgálja” – tette hozzá Dakó Sándor.
A szerencselámpások november 17-én 18.00 órától vásárolhatók meg a városi művelődési központ előtti téren. Rossz időjárás, elsősorban kedvezőtlen széljárás esetén a szervezők a rendezvényt más időpontra halasztják. (la)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.