Eljárás helyett most szavazást indított a rendőrség! Te is eldöntheted, milyenek legyenek az új rendőrautók

Bankrablót keres a pozsonyi rendőrség

A rendőrség úgy döntött, hogy modernizálja a rendőrautóik küllemét, ezzel kapcsolatban pedig a nyilvánosság segítségét kéri. Mutatjuk, hol szavazhat!

A rendőrség Facebook-bejegyzésben kéri a lakosokat, hogy június 12-ig adják le a szavazataikat az egyes rendőrautó-modellekre. A szavazásban összesen három lehetőség van és reakciókkal jelezhetik a nekik tetszőt. 

A rendőrség közben Hamran István rendőrfőkapitány üzenetét is közölte. „Szlovákia polgárai megérdemlik a modern rendőrséget, amelyre az életük bármilyen körülményénél számíthatnak” – mondta Hamran. Hozzátette, hogy ezért dolgoznak a rendőrség megbízhatóságának növelésén, illetve azon, hogy vonzobbá tegyék ezt a hivatást. A rendőrfőkapitány arról is tájékoztatott, hogy a rendőrök új egyenruhákat és autókat kapnak, amelyek megtervezésében a lakosok segítségét is kérik. 

Az alábbi bejegyzésben szavazhat az Önnek tetsző autóra:

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?