Szanticska – a falu, ahol négyen laknak

<p>Négy lakosa van a falunak, Rokker Zsolti az alpolgármester, az itteni birspálinkával tölti meg butykosait a Viszkis.</p>

Béke, csend és nyugalom uralkodik a Kassától mindössze 40 percnyi autóútra, a magyarországi, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében fekvő Szanticskán. Jelenleg összesen négy lakosa van a településnek. 

A zsákfalu korábban önálló település volt, de néhány évvel ezelőtt a közeli Abaújlakhoz csatolták. A két települést tíz éve Pollák István polgármester vezeti. „Itt nincsenek kocsmák, bevásárlóközpontok, orvosi rendelők és olyan szolgáltatások, amelyek az ország más településein természetesek, de van összetartás, egymás iránti szeretet és önzetlen segítőkészség. 

 Szanticska maga a földi paradicsom, ahol az emberek a megnyugvást és a harmóniát keresik. és meg is találják” – mondta lapunknak Pollák István. A mindössze 18 házból, egy utcából álló falucska az 1300-as évek óta létezik, neve a szentecske szóból származik, ami pedig Szent István nevéből ered. Az évszázadok során többször is teljesen kiürült, de mindig akadtak, akik újra benépesítették.  „Jelenleg négy állandó lakosunk van, nemsokára pedig megszületik Szanticska legfiatalabb polgára. Nyáron rengeteg turista keresi fel a falut. Több városi ember vásárolt itt házat, és ha csak hétvégenként is, de gyakran járnak ide. Több nevezetessége is van a falunak, például a szép görög katolikus templom, és az alpolgármester nem más, mint Rokker Zsolti komikus, aki házat vett Szanticskán, az itteni birsalmából főzött pálinkát, amit a Viszkis rabló, Ambrus Attila által készített butykosban árulnak.  A faluban 18 ház van, ezekben összesen 120 vendégszoba és 50 fürdőszoba” – mesélte a polgármester, majd hozzátette, a nyugalom és az egyszerűnek tűnő hétköznapok mögött rengeteg munka van. Új faluházat építettek, saját csocsó- és játéktermük van, önkéntes tűzoltóegyletet alapítottak, a friss kenyeret, tejet és az élelmiszert pedig hetente háromszor Miskolcról és a közeli településről szállítják a falu új autójával.  A környéken nagyon kevés munkahely van, ennek ellenére Szanticskán és Abaújlakon nincs munkanélküli. Az ingatlanárak nagyon alacsonyak, családi házak már 500 ezer forintért (1600 euróért) vehető. A két településnek összesen 4 képviselője van, az éves költségvetés 14 millió forint, (nem egészen 50 000 euró), ebből fizetik a községi hivatalban dolgozók fizetését és fedezik az összes kiadást. Ottjártunkkor hat ember tartózkodott Szanticskán, köztük a Baktakéken élő, Szanticskáról származó Ilona Gee és angol férje, Bryan Gee tartózkodott. „Imádok itt lenni. Szanticska maga a mennyország. A madarak csicsergése, a legelésző őzek és a kristálytiszta levegő igazi kincs. Itt szinte semmi sincs, mégis megvan minden” – mondta Bryan Gee.

A helyiek a turisztikai infrastruktúra fejlesztésével próbálják az érdeklődés célpontjává tenni Szanticskát (A szerző felvétele)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?