Sürgetik a gyorsforgalmi utat

Párkány |

<p>Meggyes Tamás esztergomi polgármester és országgyűlési képviselő kezdeményezésére magyar és szlovák parlamenti képviselők és közlekedési szakemberek jelenlétében Esztergomban megalakult az M11 Munkacsoport. A fő cél a magyarországi M11-es autópálya és a szlovákiai R3-as gyorsforgalmi út elkészülésének szorgalmazása.</p>

Az alakuló ülésen részt vettek az érintett települések polgármesterei és a tervezett nyomvonal mentén működő jelentős vállalatok képviselői is. Egy ilyen észak-déli folyosó kialakítása biztosítaná a balti-tengeri és adriai kikötők közötti kapcsolatot és egy új középeurópai tengelyként is szolgálhatna. A munkacsoport céljai között szerepel az is, hogy a szóban forgó utak 2010-ig kapják meg a TEN-T (Trans-European Transport Networks) besorolást, vagyis kerüljenek be az unió által kiemelten támogatott nyomvonalak közé, valamint teremtődjenek meg azok a feltételek, amelyek lehetővé teszik a tengely megépítését a 2014-2020 közötti időszakban.

Az alakuló ülésen bemutatták egy új, kétszer két sávos híd látványtervét is, amely összekötné a magyarországi M11-es autópályát a szlovákiai R3-as gyorsforgalmi úttal. Az Ister-Granum Eurorégió a kezdetektől támogatja az elképzelést, amely a térséget egy új, középeurópai fejlesztési tengely kulcspozíciójába helyezheti és kedvezően érinti az Ister-Granum övezet vállalkozási-logisztikai ügyét is.

Párkányban jelenleg kihasználatlanul áll Szlovákia második legnagyobb teherpályaudvara, a papírgyár területén ipari vágánnyal rendelkező teherkikötő pedig kapacitásának csak töredékét használja ki. (Gulyás Zsuzsanna)

A teljes cikk pénteki nyomtatott kiadásunkban olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?