Statikai gondok adódtak a vágsellyei fedett uszoda tetőfelújításánál

Vágsellye
Vágsellye |

Hiányolják a vágsellyei lakosok a fedett uszodát, amelyet korábban a Duslo vegyi gyár üzemeltetett, majd 2019-ben végleg bezárt. Miután kiderült, hogy a fedett uszoda tetőszerkezete életveszélyes állapotban van, a Duslo vegyi gyár vezetése már nem kívánt több pénzt fektetni a létesítménybe. A tetőszerkezet felújítását követően a napokban ismét munkagépek lepték el a területet egy statikai probléma miatt.

Az eredeti szerződés alapján tízéves bérletet követően, mintegy félmillió euróért vásárolta volna meg az önkormányzat a létesítményt. Idén tavasszal kiderült, hogy a város jelképes 5 euróért kaphatja meg az ingatlant a vállalattól. Az uszodának azonban nem csak a tetőszerkezete szorul felújításra, hanem a létesítmény kültere és beltere is. Vágsellye önkormányzata a tetőszerkezet teljes cseréjére kormánytámogatást kapott 1 075 000 euró összegben, és további 300 ezer euró önköltséggel járult hozzá a munkálatokhoz. Jozef Belický a napokban arról tájékoztatta a lakosokat, hogy ismét munkagépek lepték el az uszoda környékét. A város önkormányzata versenypályázat útján választotta ki a kivitelező céget a tetőszerkezet felújítására. Az eredeti, első terveket kidolgozó statikus szakértő, miután megtekintette a kész tetőszerkezetről készített felvételeket, úgy látta, némi változtatások történhettek a tető eredetileg tervezett konstrukcióját illetően.

Hasonló módon vélekedett a mi műszaki felügyelőnk is, ezért összehívtuk az állami építésügyi felügyelet szakértőit és bevontuk az együttműködésbe az építészmérnökök szlovákiai kamarájának képviselőit is. Ennek eredményeként kétszáztíz oldalas szakmai elemzést és értékelést kaptunk kézhez. Amikor versenypályázat útján kiválasztjuk a kivitelezőt, beleértve az adott cég által felkért statikust is, mi megrendelőként abban a hiszemben fizetünk, hogy minden a legnagyobb rendben van, és tökéletes lesz a végeredmény. Mindeközben folyamatosan próbálunk megelőzni olyan problémákat, mint amilyenekkel például a galántai fürdőben szembesültek”

hangsúlyozta Jozef Belický.

A fedett uszoda nagyszabású felújításának az előkészítő fázisánál tartanak jelenleg a járási székhelyen, és a napokban kapják kézhez az új technológiával kapcsolatos tervdokumentációt Vágsellye polgármestere úgy véli, most sincs kétségük afelől, hogy végül a tető biztonságos lesz. A tetőszerkezet kolaudálásához ugyanis újabb statikai értékelésre lesz szükség. Várhatóan a nyár folyamán adják át hivatalosan az új tetőszerkezetet, majd folytatják az uszoda további felújítását. Kész a kültérhez szükséges, és június végéig elkészülhet a beltér átalakításához elengedhetetlen tervdokumentáció.

Jelenleg a már megépített tetőszerkezet megerősítése zajlik az ehhez szükséges fémkonstrukció megépítésével. A város vezetése szerint kellemetlen, utólagos munkafolyamatról van szó, de nem az önkormányzatot terheli emiatt sem a költség, sem a felelősség. A Duslo vegyi gyár szomszédságában lévő komplexum azon szlovákiai létesítmények egyike, ahol ötven méteres úszómedence van. A fedett uszoda mielőbbi felújítását és megnyitását a környékbeli családok és a sportúszók egyaránt sürgetik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?