Somorján megbecsülik a tehetséges sportolókat

Somorja. Idén immár ötödik alkalommal díjazták a legjobb utánpótláskorú somorjai sportolókat. Hat sportág harminchárom ifjú titánja részesült elismerésben. Többen már rutinszerűen léptek fel a pódiumra, de akadt olyan is, aki csodálatos élményként írta le a vele történteket.

Felső-Csallóköz központja komolyan veszi az ifjúsági sportot. Csak egy példa: a „Somorja város sportolója 2007” elnevezésű gálaműsoron maga a polgármester, Domsitz Károly mondott ünnepi beszédet, mi több, szurkolói sállal a nyakában gratulált minden egyes kitüntetett tinédzsernek. A sikeres tehetségeket egy pólóval, oklevéllel, emlékplakettel, valamint egy különleges sállal jutalmazták (ilyen volt a polgármester nyakában is). Az ereklye egyik felén „Somorja–Šamorín” és a város címere, a sál hátoldalán pedig a szlovák nemzeti trikolór és az elengedhetetlen Slovakia felirat virított. Akarva-akaratlanul a városvezetők a sállal is üzentek az ifjú titánoknak: továbbra is a korosztályos-válogatottakban szeretnék látni a somorjai növendékeket. A felszerelésből tehát egy kiegészítő már biztosítva…

Nem lehet megszokni

„Leírhatatlanul jó érzés a legjobbak között szerepelni. Ezt nem lehet megszokni” – sugárzott a boldogságtól Süke Attila, a somorjai labdarúgás reménysége. A 19 éves hálóőr egyébként már a III. ligás felnőttcsapatban is bemutatkozhatott. „Még Pinte Attila tett be a kezdőbe. Nagyon jó embernek ismertem meg, sokat lehet tőle tanulni” – dicsérte a fiatalabbik Attila druszáját, a somorjai foci legsikeresebb játékosát. Az immár kétszeres díjazottól azt is megtudtuk, hogy az olasz válogatott mellett Gianluigi Buffon a kedvence.

A labdarúgók között egy szőke kislányt, Tóth Alexandrát is megjutalmazták. Ő az FC Gold Ball Samaria előkészítőjének játékosa. „Szandra igazi hátvéd. Láttam őt játszani, s nem akadt fiú, aki ki tudta volna őt cselezni” – dicsérte Szandrát az egyik műsorvezető, Kovács Koppány, a Rómeó Vérzik rockzenekar frontembere.

Horvát kiruccanás előtt

Akadnak azonban olyanok is, akik már rutinosan kezelik a népszerűséget. „Zsinórban ötödször is elismerték az eredményeinket. Az elején még furcsa volt színpadra állni, de most már megszoktuk” – árulta el Jakubík Gábor, a legsikeresebb somorjai K2-es egyik lapátolója, aki társa, Tóth Zoltán nevében is elmondta, hogy húsvét előtt egy horvátországi edzőtáborban vettek részt. Idén pedig merész célokkal készülnek a szegedi ifjúsági Európa-bajnokságra.

Hlivák-hódolók

Somorja legsikeresebb csapatsportja, a kosárlabda is képviselte magát a gálán. Az öt legtehetségesebb idősebb diáklányt (tizenöt éven aluliak) jutalmazták. „Sokszor a szülőkön múlik, milyen sportot választunk. Minket is ők vittek le a sportcsarnokba” – vallották be a lányok.

S ki a kedvenc edzőjük? „Dalibor Hlivák! – kiáltották egyszerre, gondolkodás nélkül. – Sokszor szigorú, de nagyon jó edző.” A kosarasok azt is elújságolták, hogy korosztályuk bajnokságában listavezetők, s májusban Somorján rendezik meg az országos elsőséget eldöntő tornát.

A tömegsport is fontos

„A város már régen tudatosította, hogy a felnőttélsportra nincs kerete. Az utánpótlás-nevelést azonban nagyon komolyan támogatjuk: dupla akkora pénzösszeg jut az ifjúságra, mint a felnőtt- sportra – nyomatékosította Tóth Imre, a gála főszervezője, a somorjai önkormányzat sport- és ifjúsági bizottságának elnöke. – Nagy boldogsággal tölt el, hogy hat különféle sportágban: birkózásban, vívásban, kajak-kenuban, labdarúgásban, teniszben és kosárlabdában is felsőfokon foglalkoznak a fiatalokkal. A futballedzők viszont nem győzik hangsúlyozni, hogy a kitüntetett fiatalok kilencven százaléka náluk kezdett el sportolni. A gyerkőcök ugyanis először a focival próbálkoznak” – mosolygott Tóth Imre. A kajak-kenu klub elnöke arra is rámutatott, hogy nemcsak a versenysport, hanem a tömegsport fellendítése is céljuk: „Nem lesz mindenkiből válogatott versenyző, de aki egyszer ráharapott a sportolásra, az remélhetőleg már nem hagy fel vele. A televízió és az internet korszakában ez nagyon fontos lenne.”

DĺJAZOTTAK

LABDARÚGÁS – FC ŠTK 1914 Šamorín: Süke Attila, Göndör István, Mikus Rajmund; FC GBS Šamorín: Tóth Alexandra, Valacsay András.

KAJAK-KENU: Jakubík Gábor, Tóth Zoltán, Tóth Kristóf, Csenkey Ádám, Farkas Vince, Tóth Annamária.

VĺVÁS: Katarína Pokorná, Kristína Bokorová, Nikolasz Szikela, Herberger Anikó, Stephany Szikelová, Takács Dániel.

TENISZ Nagy Olivér, Hluch Dávid, Klempa Zalán, Faragó Zoltán, Sándor Dávid.

BIRKÓZÁS: Forgó Erik, Molnár Péter, Csuvara Miloš, Soós Tamás, Borbély Nikolas.

KOSÁRLABDA: Alexandra Košíková, Martina Machurková, Petronela Paulová, Simona Oroszová, Baráth Ágota.

EDZŐK ÉS SPORTVEZETŐK: Forgách Kristián, Varga Péter, Fodor László.

SOMORJÁRÓL INDULT: Jozef Jaloviar. (kb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?