Senki nem akarja bérbe venni a rendelőt

A november 23-i határidőig senki nem jelentkezett a csallóközaranyosi orvosi ren- delő bérbevételére meghirde- tett kereskedelmi versenytár- gyalásra – tudtuk meg Varjú Éva polgármestertől.CsallóközaranyosBár Nagy Ildikó körzeti orvos bérleti szerződése november végével lejárt, egyelőre továbbra is

A november 23-i határidőig senki nem jelentkezett a csallóközaranyosi orvosi ren- delő bérbevételére meghirde- tett kereskedelmi versenytár- gyalásra – tudtuk meg Varjú Éva polgármestertől.

Csallóközaranyos

Bár Nagy Ildikó körzeti orvos bérleti szerződése november végével lejárt, egyelőre továbbra is ő rendel a községben az eddig általa használt rendelőben.

Az önkormányzat azt követően döntött a nyilvános versenytárgyalás kiírásáról, miután a jelenlegi körzeti orvos szeptember elsejével háromhavi felmondási idővel felmondta bérleti szerződését a községgel; azzal a kikötéssel, hogy ha nem tudnak megegyezni, a három hónap leteltével befejezi a rendelést a faluban. Az elmúlt hónapokban folyt a huzavona az orvos és a település vezetése közt, falugyűlést is összehívtak az ügyben. A doktornő először jelképes egy euró bérleti díjat ajánlott a 70 négyzetméteres terültért, majd 10 eurót a korábbi évi 20 eurós négyzetméteres bérleti díj helyett. A testület végül úgy határozott, húszról 10 euróra csökkenti az egészségügyi központban az egy négyzetméterre eső bérleti díjat, és ezen az áron hirdeti meg a versenytárgyalást. „A keddi testületi ülésen tájékoztattam a képviselőket arról, hogy egyetlen érdeklődő sem jelentkezett – nyilatkozta lapunknak Varjú Éva. – Nagy Ildikó sem jelentkezett, ám bérleti szerződése a községgel november végén lejárt. Ennek ellenére azt javasoltam a képviselőknek, átmeneti ideig engedélyezzük, hogy az általa eddig bérelt helyiségekben folytassa a rendelést, és januárban térjünk vissza a problémára. Ez az állapot ugyanis nem maradhat fenn.”

Nagy Ildikóval nem sikerült beszélnünk, a nővértől viszont megtudtuk, hogy továbbra is fogadják a betegeket. „A község vezetését hivatalosan nem értesítette a doktornő, de más forrásból úgy értesültünk, jövő héten szabadságon lesz, akkor a gyerekorvos helyettesíti. Ilyen megállapodás korábban is volt már a két orvos között” – tette hozzá a polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?