<p>Egy éve annak, hogy Juhász Milan városi rendőr június 16-án egy ógyallai ház udvarában agyonlőtte a Lakatos család három tagját és további két személyt megsebesített. Ladislav Fízik a roma parlament elnöke és Ravasz József a Romólógiai Tudományok Intézetének vezetője ebből az alkalomból megemlékezést és sajtótájékoztatót tartott a komáromi járásbeli városban.</p>
Sajtótájékoztatót tartottak Ógyallán az egyéves évfordulón
A tervezett forgatókönyvvel ellentétben végül nem valósult meg a családi háznál a megemlékezés, miután a szervezők fél egykor elhelyezték a koszorút a főúthoz közeli kerítésen, a kultúrházban tartottak sajtótájékoztatót, melyen jelen volt lányával együtt Lakatos Ildikó -- a 44 éves Lakatos Gábor özvegye, az ugyancsak elhunyt 19 éves Márió édesanyja. „Fájdalommal tölt el bennünket, hogy az ügy elcsitulni látszik, nem vagyunk elégedettek az ítélettel. Szeretnénk, ha az igazságügyi minisztérium közbenjárására a legfelső bíróság foglalkozna az üggyel. A Lakatos család tagjai az intézet jóvoltából egy másik otthonra találtak Dunaszerdahelyen, de ma meglátogattuk az elhunytak sírhelyét Ógyallán“ – tájéoztatott Ravasz József. Lakatos Ildikó lapunknak elmondta, a félelem továbbra is bennük él, hiányzik a szülővárosuk és nem tudnak napirendre térni a történtek felett. A gyászolók a temetőben a sírra borulva zokogtak, jelképesen cigarettát gyújtottak az elhunytaknak. Stanislav Jakubčík ügyész a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az ógyallai gyilkosságot újra kell vizsgálni. „Isten nem adott akkora hatalmat az embernek, hogy bárki kénye kedve szerint elvegye a másik életét. Ehhez senkinek sincs joga. Misét kértünk az elhunyt Lakatosékért, ám a helyi plébánián azt mondták, hogy akkor legyen ez egy speciális mise. Isten előtt tán nem vagyunk egyenrangúak?“ – mondta Ladislav Fízik a sajtó képviselőinek.
Elmaradt tehát a szentmise és a megemlékezés a tragédia helyszínén. Ravasz József úgy nyilatkozott, elsősorban azt volt a céljuk, hogy emlékezzenek, és egyúttal ismét felhívják a figyelmet a történtekre, ne merüljön az ügy feledésbe.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.