Rozébor-ünnep Bodakon

Sokan fotózkodtak a 300 éves fa árnyékában (Bartalos Gyula felvétele)
Nagybodak |

Borimádók és kíváncsi gasztrokalandorok érkeztek múlt szombaton június 25-én Bodakra, ahol összesen 56 fajta rozé bort kóstolhattak. A zamatos italok mellett többféle ételt is kínáltak, melyekből a belépődíj fejében korlátlanul fogyaszthattak.

A pandémia miatt az utóbbi két évben üresen maradtak a nagyszerű fesztiválhelyszínek, így a Roséfest szervezőinek ugyancsak kényszerpihenőre kellett vonulniuk. Bartalos Gyula, a Roséfest főszervezője szomorúan vette tudomásul, hogy az idei évben a MUN-DUS Nemzetközi Borverseny is elmaradt. A mesés környezetben rendezett idei borkóstolás a 300 éves fa árnyékában a bodaki vadászház mellett nagyon sikeresnek bizonyult. Nagyjából 200-250 vendég fordult meg a helyszínen.

„Teljes családok érkeztek hozzánk, egészen a legfiatalabbaktól a legidősebbekig, ami, bevallom, engem is meglepett, de kellemesen”

– mondta a házigazda Bartalos Gyula, aki az eisenstadti székhelyű Európai Borlovagrend egyik szlovákiai vezetője. Az ételek és italok melletti vidám dallamokért Vida György és zenekara felelt.

„Hegedű- és harmonikaszó hallatszott, ami egy régi belvárosi hangulatot idézett fel bennünk e csodálatos környezetben”

– teszi hozzá.

Rangsorolták is a borokat

A rozé sokakban teraszborként él, könnyedsége, gyümölcsössége szinte már csiklandozza a torkunkat, talán az utóbbi években ezért is vált a legközkedveltebb borrá a fiatalok körében. Kétségtelen, hogy frissessége, zamatossága miatt kitű kiegészítője egy könnyed beszélgetésnek, barátok boldog viszontlátásának, vagy akár egy első randinak is. A szombati napon kínálásra került többek között Pinot Noir, André, Malbec, Alibernet, Zweigeltrebe, Dunaj, Syrah, Neronet, Dornfelder és Nitria is.

„Lényegében ez egy nemzetközi borkóstolás volt, ugyanis a szlovákiai borok mellett Csehországból, Magyarországról, Németországból, Spanyolországból, Erdélyből sőt, még Kaliforniából (USA) is érkeztek minták. Érdekes volt a kóstolás során végig kísérni a roséborok fejlődését és azt is hogy merre tart a közép-európai rozévilág”

– jegyzi meg Bartalos Gyula. A borokat rangsorolták is. A szavazatok alapján a legjobbnak a Kősziklás magyarországi borászat bizonyult, elsőként a Syrah, másodikként pedig a Pinot Noir végzett. Megosztott harmadik lett a spanyol minta, aminek különlegessége, hogy egy volt barceloniai focistából lett borász, Bodega Iniesta rozé boráról volt szó, a másik harmadik helyre a Chateau Rubagne Pinot Meunier került. A negyedik helyezés a Feind pincészeté lett Cabernet Sauvignon-jával, majd az ötödik, megosztott helyre a pannonhalmi apátság illetve a dunaszerdahelyi Kovács pincészet rozé borai futottak be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?