Rimaszombat – elítélték a városi képviselőt

Rimaszombat |

<p>Közbeszerzési pályázatok manipulálásában találta bűnösnek a bíróság azt a négytagú csoportot, amely még 2012-ben uniós pályázatok kidolgozását, majd a közbeszerzési pályázatok lebonyolítását ajánlotta fel több Rimaszombat járásbeli településnek. A csoport egyik tagja Peter Bartakovič városi képviselő.</p>

A négy férfi gyűjtőudvarok megépítésére vonatkozó pályázatok kidolgozását – tervdokumentáció elkészítését, engedélyeztetési eljárások és a közbeszerzési pályázatok lebonyolítását – ajánlotta fel Gesztete (Hostice) és Pôtor vezetésének, mindössze 30 euró ellenében. Olyan cégek nyerték meg a közbeszerzési eljárásokat, melyek a csoport tagjaihoz köthetők. A közbeszerzési eljárásokat visszamenőlegesen, 2010-es és 2011-es dátumokkal bonyolították le úgy, hogy más cégek ne tudjanak jelentkezni a felhívásokra. Így akarták megkerülni a közbeszerzési törvényt, mely 2012-ben lépett hatályba. Ennek értelmében minden eljárást a közbeszerzési hivatalon keresztül kell lebonyolítani, minden felhívást a hivatal hoz nyilvánosságra.

A Rimaszombati járásbíróság alkut kötött a négy vádlottal, a kedden kihirdetett ítélet már jogerőre emelkedett. Az egyezség értelmében a négy férfit pénzbírságra ítélte a bíróság, fogházba akkor kerülnek, ha az összeget nem fizetik ki. Peter V.-t 8700 euró bírságra vagy két és fél év letöltendő szabadságvesztésre, Vítězslav J.-t 7200 euró pénzbírságra vagy másfél év letöltendő szabadságvesztésre, Milan P.-t 3000 euró pénzbírságra és háromévi feltételes szabadságvesztésre ítélte a bíróság. Peter Bartakovič városi képviselőt szintén bűnösnek találta az ítélőtábla, 7000 eurós pénzbírság befizetésére vagy két és fél év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a taláros testület.

A közigazgatási törvény értelmében, ha egy képviselőt vagy egy polgármestert jogerősen elítélnek, automatikusan elveszíti mandátumát. Ezt az ítélet jogerőre emelkedését követő 15 napon belül jeleznie kell az adott önkormányzatnak. A Rimava.sk hírportál megkereste Peter Bartakovičot, aki közel négy évvel ezelőtt a polgármesteri posztért is megmérettette magát, a bíróság döntését azonban nem kommentálta. A férfit három hónap erejéig Pavel Brndiar váltja a városi képviselő-testületben. (Rimava.sk, TASR, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?