<p>Érsekújvár. Levették a helyéről a totalitárius rendszer áldozatainak állított emlékoszlopot, hogy restaurálják.</p>
Restaurálják az emlékoszlopot
SZÁZ ILDIKÓ
A 2008-ban átadott emlékművön az időjárás is nyomot hagyott, a talapzatot pedig vandálok firkálták össze. Istenes József építészmérnök javasolta az oszlop felújítását, és vállalta a visszahelyezésével járó munka elvégzését. Az emlékpark korszerűsítésével járó kiadásokat Érsekújvár önkormányzata állja.
A fából faragott kopjafa a város több civil szervezetének összefogásával, az Alap a Kultúra és Művelődés Fejlesztésére pályázat segítségével készült el. Buják Vince tardoskeddi fafaragó alkotásának egy évig kerestek méltó helyet a szervezők, köztük az érsekújvári Széchényi György Baráti Kör tagjai. Végül a rendezetlen tulajdonviszonyok miatt nem a tervezett helyre, a Mihály-bástya dombjára állították az oszlopot, hanem a református templom melletti parkba. Az emlékmű körül még sok a tennivaló november 17-ig. „A felújítás első fázisában Buják Vince állítja helyre az oszlopot, szükség lesz továbbá az emlékmű konzerválására és egy acélból készült új oszloppapucs elkészítésére. A talapzatot új, természetes mészkőből készült fedőréteggel erősítjük meg” – tájékoztatott Istenes József. A felújítás második fázisában még idén megvalósulhat a tervezett földmunkák egy része, és helyreállitják a közvilágítást. A 2013-as költségvetésből kellene pénzt elkülöníteni a 27 juharfa kiültetésére, új padok, szemétkosarak, esetleg virágládák vásárlására.
Nagy szükség lenne egy térfigyelő kamerára, nehogy ismét megrongálják a vandálok az emlékhelyet. A park teljes felújítása 2013 áprilisáig fog tartani.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.