Rendőrségi feljelentés Királyhelmecen

Királyhelmec/Nagykapos/ Nagytárkány |

<p>A&nbsp;Bodrogköz központjában eddig egy esetben jeleztek komoly szabálytalanságot a&nbsp;helyi választási bizottságnak, az ügy kapcsán a&nbsp;rendőrség vizsgálódik.</p>

A választási bizottság tagjainak a délelőtti órákban ismeretlen telefonáló jelezte, hogy az 1-es számú választási körzetben lévő szavazóhelyiség előtt egy képviselőjelölt a voksolásra érkezőkkel beszélget, majd néhányan a szavazás után szintén ezzel a jelölttel „egyeztetnek“. A bizottság tagjai a helyszínen vizsgálódva azt láthatták, hogy az illető kisebb csomagot is átad beszélgetőpartnereinek, de hogy a csomag mit tartalmazott, nem tudták megállapítani. Mivel a jelölt a bizottság figyelmeztetése után sem volt hajlandó távozni a szavazóhelyiség közvetlen közeléből, tiltott befolyásolás gyanúja miatt feljelentést tettek a rendőrségen. Nem hivatalos forrásból úgy értesültünk, hogy Királyhelmecen a rendőrök egy másik ügyben is intézkedtek, itt egy személyt azért állítottak elő, mert a gyanú szerint bort osztogatott a választóknak.

Az említett esetektől eltekintve a bodrogközi és az Ung-vidéki településeken viszonylag nyugodtan zajlanak a választások. A polgárok folyamatosan érkeznek a szavazóhelyiségekbe, ám a részvétel nem kiugróan magas. Mivel a térségben rendkívül kellemes az időjárás, vélhetően többen csak a délutáni órákban adják majd le szavazataikat, amikorra is végeztek a kiskertekben elvégzendő őszi munkálatokkal. Nagykaposon az első szavazók már néhány perccel a szavazóhelyiségek megnyitása után leadták voksaikat, itt szabálytalanságokról egyelőre nem érkezett bejelentés. A városban feltűnően sok rendőrkocsi járőrözik, a csicseri úti – főleg romák lakta – lakótelep közelében állandó a rendőri jelenlét. Nagytárkányban a délelőtti órákban zavartalanul zajlott a voksolás, a részvétel azonban alacsonyabb volt a négy évvel ezelőttinél. Ehhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy a faluban a jelenlegi polgármesternek nem akadt kihívója és az önkormányzati képviselői posztra is kevesebben jelöltették magukat, mint 2010-ben.    

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?