Rendhagyó tárlat az esélyegyenlőségről

Érsekújvár. Adventi jótékonysági börze, és a mentálisan sérült betegek életét bemutató fotókiállítás nyílt a főtéri kultúrház előcsarnokában.

Érsekújvár. Adventi jótékonysági börze, és a mentálisan sérült betegek életét bemutató fotókiállítás nyílt a főtéri kultúrház előcsarnokában. A rendezvényt a Mosoly szociális otthon védencei nyitották meg ünnepi műso?rukkal, és a részvevők megvásárolhatták azokat a kézi szövésű tarisznyákat, díszpárnákat, karácsonyi díszeket, amelyeket a munkaterápiás foglalkozásokon részt vevő fiatalok készítettek. A december végéig látható tárlat fényképeit Jana Kreškóciová készítette, aki különös érzékkel kapta lencsevégre az alkotás szépségébe merülő fiatalokat, és az intézményben zajló élet családias hangulatát, nehéz-keserű pillanatait. „A foglalkozásokat látogató fiatalok számára megpróbálunk olyan körülményeket teremteni, hogy alkotókészségüket, a bennük rejlő szépet módjukban álljon fejleszteni. Erre lehetőségük nyílik a Ferenc-rendi kolostorban berendezett alkotóműhelyben. A kiállításon látható felvételek segítségével szeretnénk bemutatni a sérült emberek világát, amely teljes értékű és boldog lehet, ha ehhez mi valamennyien hozzájárulunk” – hangsúlyozta a megnyitón Klaudia Rajtárová, a Mosoly munkaterápiás intézmény vezetője. A rendezvény felett Pischinger Zsuzsa, Érsekújvár polgármesterének felesége vállalt védnökséget, aki a Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás nyári fesztiválján, a főtéren megrendezett Görbe Tükrök Napján is felszólalt a betegek érdekeiért. Mindazok, akik támogatni szeretnék a szellemileg sérült fiatalokat, az intézmény támogatásával, vagy a dísztárgyak megvásárlásával még az ünnepek előtt megtehetik.

A jótékonysági börzén többen is vásároltak karácsonyi ajándékot a szeretteiknek

Munkaterápiás műhely

A márciusában nyílt, munkaterápiás foglalkozásokat biztosító műhelyben a 15 évnél idősebb mentálisan sérült fiatalokat foglalkoztatják az intézmény szakképzett dolgozói. Önkéntesekkel együttműködve közös kirándulásokat, és jótékonysági rendezvényeket szerveznek. Az egyéni- és csoportfoglalkozások során az intézményt látogató fiataloknak lehetőségük nyílik arra is, hogy átismételjék a speciális iskolában tanultakat. A Ferenc-rendi kolostor munkaterápiás műhelyében szívesen látják az önkénteseket és támogatókat egyaránt. Elérhetőségük: 035/6460155. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?