Remák Béla még lát tennivalót Szepsiben

Mire a legbüszkébb?
1966-ban kerültem Szepsibe, beléptem Csemadok helyi szervezetébe, a néprajzi szekció vezetője lettem, a helyi szellemi és tárgyi értékeket gyűjtöttük. Ezek a gyűjtések adták a néprajzi múzeum alapjait. Erre a múzeumra nagyon büszke vagyok, de arra is, hogy emléket tudtunk állítani az 1931-es nagy kolerajárvány áldozatainak és az első szepsi iskolának, hogy szobra van Szepsi Laczkó Máté református lelkésznek, a bormúzeum névadójának, és nagyon büszke vagyok a szepsi Bódva-Kupára, melynek ötletgazdája, tíz éven át szervezője voltam és már nemzetközi futóversennyé fejlődött. Persze, mindez nem egyedül az én érdemem. De most, hogy kaptam ezt a díjat, úgy érzem, van még mit tenni.

Mire gondol pontosan?
A szepsi magyar közösség romokban hever. Működik egy vegyes kar, mást nem tudok említeni. Fájlalom, hogy nincs táncház Szepsiben, nálunk rendezik meg az Egressy Béni Színjátszófesztivált, de nincs színjátszó csoportunk, pedig egy ötezres magyar közösségből meg lehetne szervezni.

Évtizedeken át volt a nagy múltú szepsi mezőgazdasági iskola nevelője, több generáció fiataljaiban hagyott maradandó nyomot. Hogyan emlékszik vissza az iskolában eltöltött évekre?
Harmincegy évig voltam nevelője az iskola kollégiumának, és most úgy látom, sikeres volt a pályafutásom, mert egyre-másra kapok meghívást az osztálytalálkozókra. Az utóbbi időben kettőre is meghívtak. 

Emlékszik egykori diákjaira?
Bevallom, nem mindenkire, hiszen valamelyik még saját magára sem hasonlít, de a legjobbakra vagy a legvirgoncabbakra emlékszem. 

Van olyan diákja, aki különösen kedves?
Celina István, akivel a mai napig havi kapcsolatban vagyunk, már akkor nagyon ragaszkodott hozzám, és én is megkedveltem. 

Idén lesz nyolcvanéves. Mivel telnek a napjai?
Öt gyermekem van, már 22 tagú a család, jobbára őket, az unokákat, a dédunokát látogatom. Sajnos, egyikük sem maradt Szepsiben. Somorján, Valticén, Budapesten, Mladá Boleslavban és Zólyom környékén telepedtek le.