Rázárta az irodistára az ajtót, majd önkielégített a maszturbáló szatír (18+)

megerőszakolás

Az eset Nyitrán történt, az elkövetőt már őrizetbe vették.

Egy férfi besétált egy nyitrai épületben található irodába, és észrevette, hogy a kulcs a zárban maradt. Ezt kihasználva beosont a szobába, majd a bent tartózkodó nőre zárta az ajtót, és megfenyegette őt, hogy senki sem fog neki segíteni, ezért tegye azt, amit mond.

A nő az életét féltve engedelmeskedett a szexuális ragadozónak, aki a földre rántotta, befogta a száját, ezután azt mondta neki, meg akarja csókolni a lábát.

Nem sokkal később lehúzta a nadrágját, elővette a nemi szervét, és önkielégítést végzett a nő szeme láttára, aki mindeközben megpróbált kommunikálni a férfival, ami be is vált: a szatír bocsánatot kért, és elviharzott az irodából.

A pozsonyi rendőrök kiderítették, hogy az elkövető a 48 éves, cseh állampolgárságú Martin Duna volt, akiről a nyomozás során kiderült, hogy Nyitrán egy nőt is kirabolt. A vádlott jelenleg egy brünni cellában tartózkodik, és várja az ítéletet.

(joj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?