Problémás a rollerek használata a városban

roller
GALÁNTA |

Átértékeli a város vezetése a tavaly nyáron átadott rollerek további használatát. A számos hasznos és jó tulajdonságuk mellett sokszor bosszúságot okoznak a közlekedésben.

Galántán tavaly júniusban adták át rendeltetésüknek a Bolt vállalat jellegzetes zöld rollereit (https://ujszo.com/regio/gyors-es-gazdasagos-rollerek). A projekt megvalósítását Nagyszombat megye támogatta azzal a céllal, hogy környezetkímélő alternatívát nyújtsanak a városi közlekedésben. 

Sokan rollereztek

A város közzétett adatai alapján az elmúlt nyolc hónapban 2790 felhasználó 27 ezer út során 57 ezer kilométert tett meg. A legkedveltebb közlekedési eszközzel, az autóval összehasonlítva 5 tonna szén-dioxid szennyezéstől óvták meg a környezetet. A legtöbben, vagyis a felhasználók közel háromnegyede a munkahelyre való eljutáshoz használta a rollereket, továbbá bevásárlásra és szórakozásra. A város vezetése a lakosság segítségét kérte annak eldöntésében, hogy tavasztól újra használni lehessen a kétkerekű járgányokat, illetve milyen feltételekkel, vagy vonják ki azokat a forgalomból. Peter Paška, a város polgármestere szerint főként a nem rendeltetésszerű használat jelenti a problémát. „Személy szerint az zavar leginkább, ha azt látom, hogy egy személynél többen utaznak a rolleren, illetve ha a járdán közlekednek vele, egyébként maximálisan támogatom a használatukat” – fogalmazott a polgármester. 

Veszélyes szabálytalankodók

A város közösségi oldalán végzett felmérésből kiderült, hogy a lakosok főként a közlekedési szabályok hiányos ismeretét nehezményezték. Leginkább arra panaszkodtak, hogy sokan, főleg a gyerekek, nem közlekednek körültekintően, többen utaznak a rolleren, gyakori, hogy a járdán rollereznek, de akár menetiránnyal szemben is, vagy nagy gyorsasággal áthajtanak a gyalogátkelőn, ami rendkívül balesetveszélyes. Olyan javaslat is érkezett a város vezetéséhez, hogy a személyi igazolvány kiadásához, vagy alsó korhatárhoz kellene kötni a rollerhasználatot. A másik gyakran emlegetett érv, amely a rollerek ellen szól, hogy olyan helyen parkolják le a felhasználók a járműveket, ahol ezzel akadályozzák a közlekedést, vagy balesetveszélyes helyzeteket teremtenek. A legtöbben mindezek mellett arra szavaztak, hogy maradjanak a rollerek. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?