Posta helyett postakocsi

Kismácséd |

<p>A Galántai járásbeli kisközségben postakocsival hordják ki a küldeményeket. A faluban nincs postahivatal. Sárga postakocsival járja az utcákat a postásnő, így kézbesíti a leveleket, számlákat, nyugdíjakat.</p>

„A számlákat befizethetjük az élelmiszerboltban is, a gázszámlát viszont kérésre elviszi a postás a diószegi postára” – mondta egy idős asszony, aki elégedett a jelenlegi megoldással. „A leveleket, küldeményeket és az újságokat kézbesítem. Nálam befizethetik az emberek a számlákat is, ha kérik, hozok bélyeget, mindent, ami a postán beszerezhető” – mondta Zuzana Gallée kézbesítő. Hontvári Ferenc, a község polgármestere elmondta, miután 2003-ban Kismácséd különvált Diószegtől, kérvényezték a postahivatal megnyitását, de a posta a lakosság alacsony száma miatt nem tartotta ezt kifizetődőnek.

Mária Hromadová, a Szlovák Posta szóvivője elmondta, a több mint 2500 fős településeken van posta. Ezenkívül országszerte öt mobilposta működik, amelyek összesen huszonkét községet látnak el. A nagyszombati körzetben csupán a Dunaszerdahelyi járásban van ilyen, amely Csilizpatast, Bögellőt és Padányt szolgálja ki. A kismácsédi postakocsi nem mobilpostaként, hanem a diószegi posta részeként működik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?