Pokol Komáromban – internáltak ezrei raboskodtak és haltak meg 80 éve a városban és környékén

Gyakorlatilag pontosan 80 éve, 1944 végétől 1945 elejéig ezekben a napokban megrázó események tömege zajlott Komáromban a nyilas hatalomátvétel után. A város történetének egyik legsötétebb időszaka volt ez.

A Duna Menti Múzeum Baráti Körének legutóbbi előadásán Novák Tamás, a kör elnöke pontosan ezekről a hetekről, hónapokról nyújtott egy áttekintést. Főleg a meglevő tudásanyagot foglalta össze, ám helyenként új, saját információkkal is kibővítette az összképet arról a nyilasuralomról, amely az akkori ország területén mintegy 80 ezer áldozatot követelt.

Kényszermunka és erőltetett menet

A nyilasok által végzett tisztogatások mellett az internálásokban szerepet játszottak a német nácik igényei is. Adolf Eichmann, a magyar holokausztért elsődlegesen felelős német SS-tiszt ugyanis több tízezer munkaképes zsidó férfi kiállítását követelte a nyilas kormánytól, akiket például különféle katonai védelmi munkálatoknál vettek volna igénybe. Szálasi Ferenc kezdetben nem akarta elengedni a használható munkaerőt, de végül engedett a nyomásnak.

Beregfy Károly hadügyminiszter 1944. október 21-i parancsára a 16-60 év közötti férfiak és a 16-40 éves zsidó nők szolgálatra voltak kötelesek. November elején tömegek tartottak erőltetett menetben a magyar-német határ irányába megfelelő ruházat és élelmiszer nélkül, mely során több ezren már útközben meghaltak a legkülönfélébb okok miatt. Pontos számokat nem tudunk, de Novák szerint csak az első héten közülük 11 ezren vesztették életüket.

Gyakorlatilag ezeknek a meneteknek, transzportoknak volt egy nagyon fontos állomása Komárom, ahol 22 ezren fordultak meg, többségük a Csillagerődben. Számos fogvatartottat aztán Dachauba, ill. Bergen-Belsen, Buchenwald, Mauthausen és Ravensbrück melletti koncentrációs táborokba szállítottak tovább.

Novák Tamás szerint a kutatásban új fejleményt jelent, hogy nemrég kiderült: az internálások első hetei után a foglyok végül egyéni azonosító számokat kaptak, ami megkönnyítheti az azonosításukat és nyomonkövetésüket.

Az erődök

A komáromi erődrendszert az állam és a katonaság különböző célokra használták a háború éveiben. A balparti Ó- és Újvárnak nem igazán jutott szerep, Novák szerint valószínűleg azért, mert a fő vasútvonal a mai magyarországi oldalon futott. Ennek ellenére állítólag lehettek itt elszállásolva munkaszolgálatosok, de nem jelentős számban. A mai Dél-Komáromban azonban sokkal több minden történt: a Monostori erődben hadifoglyok voltak, az Igmándiban pedig egy időben például csallóközi munkaszolgálatosokat tartottak fogva.

Komáromban a Csillagerőd vált a nyilas tisztogatások egyfajta gócpontjává. 1944. november 3-tól kezdődően gyakorlatilag az egész országból ide gyűjtötték a hatóságilag őrizetbe vett személyeket – vagyis a „a nemkívánatos elemeket“ – a nyilasok és a Gestapo. Ebbe a polgári radikális személyektől kezdve különböző egyházi tisztviselőkig mindenki beletartozhatott. Külön csoportot képeztek a Horthy-rendszer közigazgatási apparátusának főtisztviselői, mivel a Nyilaskeresztes Pártnak velük külön elszámolnivalójuk is volt.

A Csillagerődbe került a magyar cigányok egy része is, ahol rettenetes körülmények uralkodtak: a kazamatákban sokan a süppedő homokban szalmatöveken összezsúfolva feküdtek. Az elégtelen mennyiségű és minőségű étel mellett irtózatosak voltak a higiéniai körülmények, tömegesen haltak meg az emberek a fertőzésektől, betegségektől. A holtakat a zsidó foglyokkal gyűjttették össze.

Hogy pontosan mi és hogyan történt ebben az erődben, azt sokáig homály fedte, s csak 2002-től kezdett el megtörni a jég például Szita Szabolcs, majd Számadó Emese kutatásainak köszönhetően.

A front közeledtével a nyilas hatóságok lezárták az erődöket, de a katonai bíróságok működése és a leventék összegyűjtése még ezután is folytatódott. Komáromból például mintegy 300, 14-16 év közti fiút vittek ki Németországba, főleg légvédelmi feladatok ellátására.

Nyilas rémuralom

Komáromban a nyilas hatalomátvétel után elsősorban id. Wojtowicz Richárdot és a fiát kell megemlíteni, akiket a fő felelősség terheli az elkövetett atrocitásokért. Az apa a környékbeli vármegyék megbízottja, a fia pedig főispán lett. A nyilasok a járásbíróság épületében a besúgóhálózatuk segítségével igyekeztek szisztematikusan felkutatni az ellenségesnek kikiáltott személyeket és csoportokat. Így találták meg például a Gyulamajoron bujkáló zsidó gyerekeket.

Számos önkényes és brutális kivégzésre került sor a város környékén, sok embert lőttek és taszítottak a Vágba vagy a Dunába. Az Apáli-szigettől az Erzsébet-szigetig több helyszínen, folyamatosan zajlottak a mészárlások.

Wojtowiczékat számos neves tisztviselő halála vagy meghurcolása terheli. Mindenekelőtt Alapy Gáspár polgármesteré, akivel személyes elszámolnivalójuk volt. 

Alapy ugyanis még korábban megakadályozta, hogy a két Wojtowicz megszerezze egy zsidó bankigazgató rekvirált házát. Amellett, hogy a nyilasok elégtelennek tartották a Komáromban érvényes zsidók elleni intézkedéseket, a Nádor utcai úri kaszinót is meg akarták szerezni, azt viszont Alapy közfeladatokra szánta.

 A hatalomátvétel után azonnal lecsaptak rá: október 17-én másokkal együtt letartóztatták, s a Csillagerődbe hurcolták. Később pedig állítólag Dachauba szállították, de már Számadó Emese és Bajcsi Ildikó kutatásai alapján is kétséges volt, hogy túlélte-e a transzportot. Novák Tamás egy apátplébános tanúságával egészítette ki ezt, akit a háború után megkeresett egy Horváth nevezetű, Székesfehérvár katonai parancsnokságát ellátó százados. A katona is rajta volt a Dachauba tartó vonaton, s azt állította, az út során hunyt el a súlyos cukorbetegségben szenvedő Alapy.