Piknik mozi a farkasdi Révkertben

Farkasd-Révkert
FARKASD |

Nyári filmvetítés-sorozatot indít a farkasdi önkormányzat a megújult szabadtéri színpadon, a Révkertben. A lakosok javaslatokat adhatnak, milyen filmeket szeretnének látni.

Az egykori farkasdi amfiteátrum az elmúlt öt évben teljesen megújult, mostanra új szabadtéri kulturális központot alakítottak ki a helyén, amely a Révkert nevet kapta. A régi lelátó az évek során életveszélyes állapotba került, ezért muszáj volt lebontani. 

„Magyarországi támogatásból, közel 10 ezer euró értékben felújítottuk a régi vetítőteret és színpadot, majd elkezdtünk ötletelni, hogyan lehetne egy új közösségi teret kialakítani a területen. Két szakaszban elkészült egy 150-200 fő befogadására alkalmas fedett terasz, valamint egy korszerűen felszerelt konyha és büfé, mosdók és raktárhelyiség, amelyek több száz személy ellátását teszik lehetővé. Ezek tavaly készültek el, idén pedig egy másik fedett részt építettünk. Ezzel kialakult egy udvar szerű terület a kivetítő körül. A terület további részét befüvesítettük, így különféle rendezvények megvalósítására szolgál” 

– mondta el lapunknak Ondrušek Ferenc helyi képviselő. 

Az egész beruházásra nagyjából 270 ezer eurót költött a település a saját költségvetéséből. Az új kültéri kulturális központot a tavaly őszi farkasdi vásáron avatták fel, azóta több rendezvényt valósítottak meg ott helyi szervezetek. A kezdetektől szerették volna az egykori mozit is újraindítani. Erre először a hétvégén, június 14-én 21 órakor nyílik lehetőség, amikor a Most vagy soha! című magyar filmet láthatja a közönség. Ondrušek Ferenctől azt is megtudtuk, hogy az elképzelés alapján a nézők a füves részen pokrócon, párnán, esetleg összecsukható széken ülve, fekve nézhetik a filmet, valamint készítettek szalmazsákokat is. A vetítés és a büfé az önkormányzat dolga lesz. Akinek úgy kényelmesebb, a füves terület szélén kihelyezett padokon is helyet foglalhat. A tervek alapján felváltva lesznek magyar és szlovák nyelvű filmek a kínálatban, amelyet a nézők, a lakosok javaslatai alapján állítanak össze. Ehhez az önkormányzat tagjai a segítségüket kérik, mégpedig a község közösségi oldalán tett ajánlatok formájában, amelyekből ankét segítségével választják ki a vetítendő filmeket. A képviselő hozzátette, a piknik moziba alkalmanként 3 eurós belépőjegy megváltásával lehet belépni.

A Révkert következő rendezvénye a Fordulj Kispej Lovam Táncegyüttes műsora lesz június 21-én 19 órától.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?