Peter Ančiccal folytatják

Párkány. A III. liga nyugat-szlovákiai csoportjában játszó párkányiak az őszi idényben a várakozáson felül teljesítettek, ennek köszönhetően a tabella 3. helyén telelnek.

Párkány. A III. liga nyugat-szlovákiai csoportjában játszó párkányiak az őszi idényben a várakozáson felül teljesítettek, ennek köszönhetően a tabella 3. helyén telelnek. A futballkulisszák mögött sokáig azt suttogták a beavatottak, hogy a sikeres szereplés hátterében szorgoskodó Peter Ančic vezetőedző „félidőben” megválik a Duna-parti kollektívától. Mi több, már az új állomáshelyét, Privigyét is sokan kész tényként kezelték. A párkányiak szerencséjére nem így történt. „Ančic edzővel a nyárig kötöttünk szerződést. Arról, hogy a tavaszi idényben is nálunk tevékenykedik, még a karácsonyi ünnepek előtt megállapodtunk szakvezetőnkkel” – nyilatkozta Miroslav Lapár, a Juhcelpap klubelnöke. Egyébként az Ančic-legénység szerdán, január 7-én kezdte el a téli alapozást. A játékoskeretben is alig észleltünk mozgást, holott a gólerős Bábskyt a második ligás nyitraiak tesztelték, a középpályás Smatanát pedig a II. ligás pozsonyi Rapid csábítja. Ő alighanem a fővárosi klubnál folytatja pályafutását. Megállapodtak a gólerős Gajan vendégjátákának meghosszabbításában is. „Egyedül az őszi idény hajrájában sérüléssel bajlódó Čoknay Norbert távozott tőlünk. A rutinos középpályás egyébként az V. ligás tardoskeddieknél játékosedzőként folytatja pályafutását” – tájékoztatott a játékoskeretben zajló mozgásról a tisztségviselő. Új játékosok szer-ződtetésére csupán az esetben kerülhetne sor, ha Smatana elkelne a futballpiacon. Ahogy azt már megszokhattuk, konkrét nevekről nem tett említést a klubelnök. Mindenképpen a saját nevelésű labdarúgók alkotják majd a csapat gerincét. „Csupán jó képességű futballistákra tartunk igényt, cserepadra nem igazolunk senkit. Kivárjuk, míg a felsőbb osztályban játszó együttesek lezárják a keretet, s majd akkor – vallott a párkányiak átigazolási, erősítési stratégiájáról M. Lapár. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?