Pénzinjekció a Galandiának

Galánta |

<p>Csütörtökön tárgyalt a város képviselő-testülete, a plénum fő témája a Galandia termálcentrum helyzete volt. A város költségvetéséből százezer eurót csoportosítottak át a városi vállalat alaptőkéjébe, további 36 500 eurót hagytak jóvá aprojektdokumentáció elkészítésére.&nbsp;</p>

„Iveta Michalíková, a Galandia komplexum igazgatója eredetileg kétszázezer eurót kért a kiadások fedezésére, de a város jelenleg ennyi pénzt nem tud elkülöníteni” – mondta a plénumon Peter Závodský képviselő, a pénzügyi bizottság elnöke. Hozzátette a további szükséges összegről márciusban tárgyalnak, amikor előreláthatólag megkapják az előző év költségvetésének zárását.

„Már most tudjuk, hogy többlettel zárt a költségvetés, márciusban újra tárgyalhatunk az összegről” – folytatta Závodský. A plénumon elfogadták, hogy százezer euróval emelik a vállalat alaptőkéjét, amiből fedezik a költségeket és kifizetik az alkalmazottak bérét. Iveta Michalíková a SITA hírügynökségnek elmondta, a komplexumnak 22 alkalmazottja van, őket el kell bocsátani. Hozzátette, a termálfürdő naponta legkevesebb ezer euró veszteséget termel. 

Az épület statikája nem megfelelő, de a városnak még mindig nincs pontos információja az aktuális heyzetről. Két szakértői vélemény is alátámasztotta, hogy komoly gondokkal küzd a termálcentrum, a harmadik vizsgálat megkérdőjelezi ezeket az értékeléseket. Ladislav Struhár, a Galandia tervezőcsapatának koordinátora szerint a szakértők nem abból a projektdokumentációból indultak ki, amely alapján a Galandiát építették.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?