Parkolók épülnek a buszmegálló térségében

Komárom |

<p>Egy hónapon belül 49 új parkolóhely létesül a központi buszmegálló, illetve a vasútállomás tőszomszédságában</p>

Az új parkoló lényegesen javítja az eddigi parkolási feltételeket a térségben. Évek óta tartó problémát orvosol a beruházással a város, a vonathoz vagy buszhoz kocsival érkezők ugyanis nehezen találtak parkolóhelyet, általában a lakóházak előtti helyeket vették igénybe.

A beruházás értéke 16 ezer euró, az összeget független képviselők egy részének előterjesztése nyomán fogadta el a testület. Egy idén bevezetett gyakorlat szerint ugyanis a tőkejellegű beruházásokra szánt pénz elosztására valamennyi képviselő egyenlő arányban, 7000 eurós összegben tehetett javaslatot. Ha ennél nagyobb beruházást akartak megvalósítani, össze kellett fogniuk társaikkal. „A városnak már kész projektje volt erre a beruházásra, amit ésszerűnek és szükségesnek találtunk, ezért javasoltuk megvalósítását” – mondta Benyó Zoltán független képviselő.

A projekt a parkolóhelyek kialakítása mellett a buszmegálló melletti kis parkon keresztül vezető járdák kiépítését is magába foglalja. „Az új járdákra gyalogátkelőhelyek is kapcsolódnak, ami biztonságosabbá teszi a gyalogosok számára az áthaladást az úttesten – mutatott rá Keszegh Béla (Komáromi Függetlenek Csoportja) alpolgármester. – Eddig a parkon keresztül-kasul jártak az emberek, így rövidítették le az utat, ezentúl viszont rendezett járdák lesznek itt.”

A kivitelező kiválasztására 17 céget szólított meg a város, közülük öt jelentkezett, és a nyitrai TIMS Kft. nyert. A szerződést augusztus 3-án írták alá, ennek alapján a kivitelezőnek 30 napja van a munkák elvégzésére. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?