Párkány: minden cent bevétel számít

párkány
Párkány |

A gazdasági és energiaválság a várost is elérte. Az önkormányzat még rosszabb helyzetre számít.

Kétszámjegyű infláció, vágtató árak, rohamosan megugró rezsiköltségek a központi részadó – visszatérítés csökkenése. A gazdasági és energiaválság Párkányt, a városi hivatalt és az önkormányzatot is elérte  - derült ki a képviselő-testület júniusi ülésén. A közszolgáltatások biztosítása egyre komolyabb feladat, a jelenlegi helyzetben a településnek minden egyes cent bevételre szüksége van. A válság miatt egyes tételeknél költségvetés – kiigazításra került sor, ha pedig még nagyobb drágulás jön – ami szinte biztos -, akkor további módosításokra lesz szükség, Párkány biztonsági tartaléknak félmillió eurós kedvezményes kölcsönt vesz fel a folyó kiadások biztosítására. A gazdálkodással nincs baj, ez a keret csak egy vésztartalék, amit minden évben kérnek és sose merítik ki teljesen.

Teraszadókat fizessenek!

A képviselői interpellációk keretében Fekete László hiányolta az éves városi kulturális tervet és a városnapok felől érdeklődött. Mint kiderült, szeptember 24-én lesz a Hídfutás, aznapra egy nagyszabású kézműves-kulturális rendezvényt is terveznek, illetve estére egy koncertet. Steiner Zsuzsa képviselő szorgalmazta, hogy a testület mihamarább hozzon szabályzó és tiltó rendelkezést amiatt, hogy késő este hangos zenével és bulizásokkal zavarják egyesek a Fő utca lakóinak nyugalmát, mégpedig rendszeresen. Persze, üdülőhely vagyunk, de éjfél után nincs mit zajongani, még akkor se, ha Párkány fürdőváros“ –tette hozzá.  Csepregi Zoltán képviselő erre kapcsolódva azt mondta, van erre szabályozás és rendelkezés, csak ezt se tartja be senki, mint ahogy a területfelhaszánlási rendeleteket sem. Csepregi kemény kritikával illette a hivatal és a városi rendőrség munkáját, mondván, bár a kihelyezett teraszok már áprilistól működnek, június 21-ig csak egyetlenegy vállalkozó fizetett teraszadót – és neki sem a központban van üzlete. Ha minden egyes centtel számolunk, akkor nincs mese, ezeket a pénzeket is be kell csatornázni a költségvetésbe. De itt az ellenőrzés és a szankcionálás is hiányzik – mondta a képviselő. Dominika Blaháková alpolgármester erre úgy reagált, a hivatal a múlt héten már szétküldte a felszólításokat, és már többen fizettek a közterületre kihelyezett teraszokért. Csepregi azt is szóvá tette, hogy borzasztó rendetlenség és méltánytalanság van a fizetős parkolókban, kéri a helyzet vizsgálatát. Ugyanis, míg egy egyszerű embernek fizetnie kell a parkolásért az „automatás“ helyeken, a városban futó kommersz kisvonatok vígan használják ingyen parkolásra, megállásra a fizetős parkolókat – véli a képviselő. Simon Ferenc képviselő pedig azt kérte a városháza illetékes szakosztályától, mérlegeljék, hogy a korzón a mozi felőli sávon lehetne - e kerékpársávot létesíteni, a korzó többi részéről pedig kitiltani a bicikliket, mert nagy a zsúfoltság és a káosz.

Állandó dorbézolás a központi buszmegállóban

Miroslav Chalmovský képviselő azonnali és határozott lépéseket követelt a várostól a városi és állami rendőrséggel karöltve, ugyanis egy drogos és állandóan részeg társaság szó szerint terrorizálja az utasokat, főleg a gyerekeket, fiatalokat és egyedül várakozókat a központi buszmegállóban. „Agresszívek, meglopják, megfenyegetik az utazókat. Szinte már ott élnek a buszmegállóban, kérem, hogy azonnal lépjen a város, mielőtt valami komoly baj történik“ – mondta Chalmovský. Eugen Szabó polgármester fontos szolgálati kötelezettség miatt nem volt jelen  a gyűlésen, ezért  Blaháková alpolgármester válaszolt minderre.   Szerinte bevonják az ügybe az állami rendőrséget és igyekeznek sűrűbben küldeni oda rendőrségi járőröket is.

A Nánai út mellé építendő áruház ügye egyelőre tovább csúszik, ugyanis a képviselők a keddi ülésen nem tudtak lényegében megegyezni a vonatkozó telekrész zöldövezeti és beépítettségi arányairól. A testület viszont megszavazta, hogy uniós forrásból pályázzon a város egy termelői- kézműves – kulturális rendezvényre. Az Esztergommal közös projekt összértéke 50 ezer euró, ebből 25 ezer jut Esztergomra és külön 25 ezer Párkánya, Ez utóbbi önrésze 3750 euró, amit a városnak kell állnia. Viszont,  ha a projekt költségei menet közben megugranak, akkor ez Párkánynak további kiadásokat jelent majd. Csepregi képviselő szerint ez így biankó csekk, és mivel közös a projekt, könnyen lehet, hogy Párkány sokkal többet fizet majd a költségnövekedés miatt. Ha ez így lesz, követelni fogom, hogy a többletet a városi hivatal költségvetéséből vonják le- mondta a képviselő.

Az ülésen közölték azt is, hogy július és augusztus folyamán az iskolai étkezdék helyett a Vincent Pizzeria cég biztosítja majd a nyugdíjasoknak a napi étkeztetést, az adagokat a Főnix vendéglőből hordják majd ki. Azért ez a cég főzi majd a napi ebédet  az igénylőkre, mert a közbeszerzés  alapján a hét jelentkező közül ők adták a legjobb ajánlatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?