Párkány és vidéke: a városban jobb a részvételi arány, Barton egyetlen fertőzöttet sem találtak

Párkány és vidéke: a városban jobb a részvételi arány, Barton egyetlen fertőzöttet sem találtak
Párkány |

Párkányban a fertőzöttség nagyjából ugyanakkora, mint múltkor, de jobb a részvételi arány, Barton pedig egyetlen személynek sem lett pozitív a tesztje. Minikörkép.

Az országos tesztelés második fordulójában vasárnap délutánig több helyen javult a párkányi régió településeinek fertőzöttségi aránya a múlt hétvégi szűrési adatokhoz képest. Sok faluban és Párkányban is többen vettek részt a tesztelésen.

Párkányban ma este hatig tart a szűrés, minden rendben zajlik. Eugen Szabó polgármester arról tájékoztatta lapunkat, hogy az előző hétvégéhez képest sokkal többen voltak tesztelésen. Most, vasárnap délután fél négyig 2200 ember volt szűrésen, estig összesen 2500 személlyel számolnak. A fertőzöttségi szint eddig a múltkorival mérhető össze, azaz kb. 1,5 százalékos. Párkány a mostani fordulóban Kőhídgyarmatra és Szőgyénbe is szállított ki teszteket.

Kőhídgyarmaton a mostani fordulóban 596 személy vett részt a tesztelésen, közülük 10 ember volt fertőzött, a tízből egy ember vidéki. A községben a múlt hétvégén hat személynek volt pozitív a tesztje.

Köbölkúton most 948 embert teszteltek le, nyolc eset volt pozitív, ebből 1 személy vidékről érkezett. Múltkor 1037 embertől vettek törletet, akkor 16 fertőzött személyt szűrtek ki. Bár most kevesebben voltak, a fertőzöttségi arány akkor is javult – mondta el lapunknak Szőcs Ferenc polgármester.

Garamkövesden szombaton teszteltek, 428-an vettek részt a szűrésen, ebből tízen voltak fertőzöttek, a tízből ketten vidékiek – taglalta lapunknak Ján Elzer polgármester. A múltkor 170-en teszteltették magukat és ebből ketten bizonyultak fertőzöttnek. Most több a fertőzött, de erre számítottam is, ez nem lepett meg – fűzte hozzá.

Bényben szintén lezárult a tesztelés, most 578 ember volt mintavételen, és ez jó arány, ebből 4 személy bizonyult fertőzöttnek. Ez 1 százalék alatti fertőzöttséget jelent, ennek örülök – taglalta Kremmer Szabolcs polgármester. Bényben kéméndiek, kisgyarmarmatiak és garampáldiak is voltak szűrésen.

Barton 293 elvégzett tesztből egyetlen egy sem bizonyult pozitívnak, tehát nem szűrtek ki fertőzött személyt – mondta el lapunknak Hubač Sándor polgármester. A faluba Kéméndről is jöttek tesztelésre, mintegy húszan. Az első fordulóban sem volt Barton fertőzött ember.

Helembán vasárnap szintén estig tart a tesztelés, este nyolcig. Délután fél négykor Izrael Gergely polgármester annyit közölt, hogy a községben eddig 280 személyt teszteltek le és 3 fertőzöttet találtak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?