Párját ritkító nyeretlenségi sorozat

Negyed. A III. liga nyugati csoportja mátyusföldi résztvevőjének tisztségviselői az idénynyitó előtt szerény, ám elérhető célt tűztek ki a Mrllák-legénység elé. A negyedieknek azonban nem sikerült a középmezőnyben gyökeret ereszteniük.

Negyed. A III. liga nyugati csoportja mátyusföldi résztvevőjének tisztségviselői az idénynyitó előtt szerény, ám elérhető célt tűztek ki a Mrllák-legénység elé. A negyedieknek azonban nem sikerült a középmezőnyben gyökeret ereszteniük. Mi több, nekik szinte mindvégig csupán a sereghajtó népszerűtlen pozíciója jutott osztályrészül. Az utolsó fordulóban aratott győzelmüknek is köszönhetően végül is az utolsó előtti helyen zárták a számukra kétségkívül kudarcízű futballőszt.

„Hullámzó teljesítményt nyújtott a csapat. Ezúttal a védelemben voltunk jobbak, a csatárok eredményessége kiábrándító volt. Elsősorban gyatra helyzetkihasználásunknak köszönhetjük a sok, olykor bizony feleslegesen elhullajtott pontot” – vonta meg az általa irányított együttes mérlegét Jozef Mrllák vezetőedző. Elmondása szerint több találkozón (Púchov B, ViOn Zlaté Moravce, Myjava/T. Lúka) a szerencse is elpártolt játékosaitól. „Nagyon jó benyomást tettek rám a fiúk a nagyszombati Spartak B elleni párharcon, illetve a lévaiak elleni őszi idényzárón. Ezeken a találkozókon három-három pontot szereztünk. Ellenkezőleg a sereghajtó bánóciak otthonában kiábrándító teljesítményt nyújtottunk, taktikailag is csődöt mondtunk” – kesergett a szakvezető. A negyediek gólínségét illusztrálja, hogy nyolc találkozón nem találtak az ellenfél hálójába. Legeredményesebb góllövőjük, Pčola, az értékelt időszakban mindössze háromszor volt eredményes. Tizenegy találatuk hét labdarúgó nevéhez (Pčola 3, Král 2, Bombicz T. 2, Ölvecký 1, Kopčan 1, Černáček 1, I. Jedinák 1) fűződik. „Jó formában védett két kapusunk, Senecký és Praj. Védelmünkben Černáček, Heriban, Oláh és Kopčan is megbízhatóan játszott. Középpályásaink közül mindössze Peter Jedinák teljesítménye dicsérhető. Csatáraink közül jól kezdett Bombicz Tibor, ám lelkesedése csakhamar alábbhagyott. Mélyen képességei szintje alatt teljesített Ivan Jedinák, Pčola és a sérüléssel bajlódó Semanko is” – értékelt a negyvenhárom esztendős tréner, aki egy ízben, az érsekújváriak pályáján, kapusként avatkozott játékba! A negyediek egy népszerűtlen elsőséggel hívták fel magukra a figyelmet: sorozatban tíz meccsen maradtak nyeretlenek! A tavaszi folytatásban nagyot kellene javulniuk ahhoz, hogy elkerüljék a kiesést. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?