Osztályharc Gútán

Gúta |

<p>Nem nyithat három első osztályt a gútai Corvin Mátyás Alapiskola, pedig a beíratási adatok indokolták volna.</p>

A Corvin Mátyás Alapiskola kérvénye és a leendő elsősök szülei által írt petíció ellenére az önkormányzat nem engedélyezi három első osztály indítását ebben az alapiskolában. A szülők képviselője úgy fogalmazott, nem nyugszanak bele a döntésbe, és készek az oktatási minisztériumhoz fordulni.

A gútai képviselő-testület még márciusban hozott határozatot arról, hogy valamennyi városi fenntartású alapiskolában (két magyar és egy szlovák) 2–2 osztály indítását engedélyezi. Tette ezt azért, mert már akkor sejteni lehetett, hogy az egyik magyar iskolát jóval több szülő választja, mint a másikat. A város érdeke viszont, hogy mindkettő fennmaradjon, és a finanszírozásukkal se legyenek gondok.

Beíratási adatok

A beiratkozási adatok alátámasztották ezt a sejtést, a Corvin Mátyás Alapiskolába 56 gyereket írattak be, a II. Rákóczi Ferenc Alapiskolába pedig 18-at; Gútán egyházi alapiskola is működik, oda 24 gyereket írattak, a szlovák alapiskolába 35-öt. A számokat látva Csütörtöki Erzsébet, a Corvin Mátyás AI igazgatója kérvényezte a márciusi határozat módosítását, azaz, hogy ne két, hanem három osztályt nyithassanak. Az 56 beíratott diák közül várhatóan öten kapnak halasztást, és mivel a két első osztályba maximum 44 gyereket vehetnek fel, hetet el kellene utasítani. A leendő elsősök szülei 60 aláírást tartalmazó petíciót nyújtottak be a városi hivatalhoz, kérve a három osztály nyitásának engedélyezését. Megfogalmazásuk szerint alapvető emberi joguk, a szabad iskolaválasztás joga sérülne azzal, ha más iskolába kellene átvinniük a gyereküket. Gútán nincs körzetesítés, mindenki abba az iskolába íratja gyerekét, amelyikbe szeretné.

A testület elé került a II. Rákóczi Ferenc AI iskolatanácsának kérvénye is, ők természetesen a határozat megerősítését kérték a képviselőktől, azzal, hogy egy első és egy nulladik osztályt nyitnának. Az elmúlt három-négy évben a nulladik osztály mindig a Corvin Mátyás AI-ban működött.

Érvek, ellenérvek

A kérvények tárgyalása nagy vitát váltott ki a testületben, érvek, ellenérvek hangzottak el mindkét megoldási lehetőséggel kapcsolatban. Az egyik oldal véleménye szerint a szülők döntését tiszteletben kell tartani, és nem kellene beleavatkozni. A másik fél azzal érvelt, hogy a testületnek az egész iskolahálózat működését kell szem előtt tartania, gondolnia kell a jövőre is. A város érdeke ugyanis, hogy megmaradjon minkét magyar iskolája, és ha az egyikben három, a másikban csak egy osztály lesz, ez a II. Rákóczi AI fokozatos leépüléséhez vezetne. Madarász Éva szülő a petíciós bizottság nevében az ülésen elmondta: kitartanak a Corvin Mátyás iskola mellett. Szavai szerint olyan nagy az ellenállás a szülők részéről a másik iskolával szemben, hogy semmi esetre nem íratják be oda a gyereküket. Inkább Érsekújvárba, Naszvadra, vagy a szlovák iskolába viszik. Tehát azzal, hogy az önkormányzat nem engedélyezi három osztály nyitását, egyáltalán nem oldja meg a II. Rákóczi AI problémáját.

Fel kell deríteni az okokat

A két iskola közti konkurenciaharcról is szó esett a vitában, arról viszont nyíltan senki nem beszélt, mi lehet az oka, hogy ilyen különbségek vannak a beíratási adatok közt. Csak homályos utalások történtek arra, hogy a II. Rákóczi AI-ban a két évvel ezelőtti igazgatóváltás után feszültség támadt a tantestületben, illetve hogy abba az iskolába több hátrányos helyzetű gyerek jár. A helyzet tisztázását szolgálná az az elemzés, amelyet Lengyel István (független) javaslatára rendeltek el a képviselők, és amelynek az okok feltárásán túl megoldást is javasolnia kellene, hogy egy év múlva ne ismétlődjön meg ez a helyzet. Több képviselő rámutatott arra is, hogy nem kellene jó iskolaként beállítani az egyiket, rossznak a másikat, hiszen az oktatás színvonalával egyikben sincs probléma.

Jövőre nagyobb lesz a baj

A testületi ülésen elhangzott, hogy a következő tanévben további probléma merülhet fel, az adatok szerint ugyanis a jelenlegi 125-tel szemben jövőre csupán 90–95 iskolaköteles gyerek lesz a városban. A képviselők végül 6 igen 7 nem és 4 tartózkodás mellett nem hagyták jóvá az eredeti határozatuk megváltoztatását, azaz a Corvin Mátyás AI-ban is csak két első osztály nyílhat, míg a Rákócziban egy első és egy nulladik. Csütörtöki Erzsébet nincs irigylésre méltó helyzetben, neki kell meghatároznia, ki legyen az a hét gyerek, akit helyszűke miatt nem tud felvenni. Bagita Judit, a II. Rákóczi Ferenc AI igazgatója elismerte, az elmúlt években voltak feszültségek a testületben, de mára normalizálódott a helyzet. Ám szerinte egyeseknek még mindig érdekük, hogy a közvélemény manipulálásával tovább kampányoljanak ellenük.

Csalódott szülők

A szülők felháborodva vették tudomásul a testület döntését. Csalódottak, mert úgy érzik, az önkormányzat nem a gyerekek érdekét vette alapul, és olyan intézményt próbál védeni, amelynek működése az ottani vezetés miatt került veszélybe. Egyben igazságtalannak tartják, hogy a város vezetése a Corvin Mátyás AI igazgatójára, illetve a szülőkre hárította a felelősséget, hogy a másik iskola működését is garantálni tudja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?