Ornitológusok: Arnold, a sztársas elkésett

Poprád |

<p>Ornitológusok egybehangzó véleménye szerint túl későn érkezett haza Arnold, a nyomkövetővel ellátott békászó sas, így fordulhatott elő, hogy párja egy másik hímmel állt össze.&nbsp;</p>

A nyomkövetővel Dél-Afrikáig követett sas április 22-én érkezett meg, míg a tojó már április 5-én ott volt a fészeknél. „A békászó sas esetében a párkapcsolatok egy életre szólnak, Arnold párjának viselkedése nem tipikus. Valószínű, hogy az Arnold megérkezéséig eltelt hosszú idővel magyarázható” – mondta Zuzana Guziová, a Szlovákia Ragadozóinak Védelme nevű szervezet munkatársa. Ján Gúgh, a Szlovák Ornitológia Társaság munkatársa is így vélekedik. „A genetikai információk átörökítésének programja erősebb, mint az emberek által vélt hűség. Ha az egyik partner elpusztul, vagy nem tér vissza a fészkelőhelyre, másikat keresnek” - mondta. Guziová szerint nem lehet pontosan tudni, Arnold és párja miért nem repültek együtt Afrikána, és vissza. „Egyelőre kevés információval rendelkezünk a békászó sasok vándorlási szokásairól. A felnőtt egyedek csoportban és egyedül is repülhetnek. Minden madár másképp viseli a hosszú utat” – mondta. Ján Gúgh elmondta, Arnoldot valószínűleg a hosszú út is lefáraszthatta. „Az állatok esetében a tét minden vagy semmi. Vagy átörökítik a genetikai információikat, vagy nem. A fészek és a territórium miatti harc a legfontosabb. A tojó erősebb hímet is választhatott, amely a költés és az utódnevelés idején jobban fog gondoskodni róla” – fejtette ki. Abban mindkét szakember egyetértett, hogy ha Arnoldnak nem sikerül visszaszereznie párját, akkor újat próbál keresni. Kérdés, hogy ebben a párzási időszakban ez sikerül-e még neki. Ha nem, akkor erre a szezonra hoppon maradhat.  A sas hátára tavaly augusztusban erősítettek napelemes, műholdas jeladót. Szlovákia területét 2013. szeptember 19-én hagyta és, és idén április 22-én tért vissza.  A sas fészkét a Tátrai Nemzeti Park honlapján követhetik figyelemmel. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?