Óriási füst gomolyog Csölle környékén – már Pozsonyban is azt tanácsolják, hogy zárják be az ablakokat

Óriási füst gomolyog Csölle környékén – már Pozsonyban is azt tanácsolják, hogy zárják be az ablakokat

A csütörtök reggel Csöllén (Rovinka) keletkezett nagy kiterjedésű tűz nyomán felszálló füst miatt a hatóságok azt tanácsolják, hogy a községtől számított 30 kilométeres körzetben délnyugatra fekvő települések lakói csukják be az ablakokat, és lehetőleg ne tartózkodjanak a szabadban.

 

A pozsonyi városi rendőrség jelentése szerint a füst elérte a fővárost is. Pozsonypüspöki, Vereknye, Ligetfalu és Rusovce (Oroszvár) városrész vezetése felszólította az ott élőket, hogy zárják be ablakaikat, és korlátozzák a szabadban való tartózkodást. Ugyanezt az ajánlást tette közzé Dénesdtorcsmisérd (Dunajská Lužná), Dunahidas (Most pri Bratislave) és más érintett települések önkormányzata is.

Csölle község a hivatalos oldalán közölte, hogy a tűz miatt megnövekedett értékű káros anyagot állapítottak meg a levegőben, emiatt a Majerská utcát, valamint a Fő utca egy részét is lezárták.

Amint arról korábban beszámoltunk, tűz ütött ki csütörtökön reggel a Pozsony melletti Csöllén (Rovinka), egy üzemben a Majerská utcán. A tűz oltásán közel 100 hivatásos és önkéntes tűzoltó dolgozik.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?