Önként jelentkezett a negyedik rabló

Nyitra |

<p>Önként jelentkezett a bíróságon Marián Ištokovič, a tavaly szeptemberi fegyveres rablás negyedik elkövetője, akit már egy éve köröztek.</p>

A huszonhét éves asztaliteniszező három társával közösen kirabolt egy benzinkutat, majd amikor üldözni kezdték őket a járőrök, megszökött. Tettestársai tűzharcba keveredtek és két rendőrt súlyosan megsebesítettek.
Ištokovič a kukoricaföldeken keresztül menekült a helyszínről, és másnap egy barátjával a budapesti repülőtérre vitette magát. Az Interpol azóta is hiába kereste, de tegnap egy utazótáskával megjelent a perirat felolvasásán. A bírónak azt mondta, Spanyolországban dolgozott egy farmon, és vasárnap az interneten olvasta, hogy elkezdődik a fegyveres rablás ügyének tárgyalása, ezért jelentkezett. Állítólag busszal utazott Nyitrára és egyenesen a bíróságra ment. Arra a kérdésre, tudta-e, hogy körözik, nem válaszolt.

A tárgyaláson ott volt a két tettestársa, Jozef Burda és František Barnáš is, akik a fegyveres rablás idején még rendőrként szolgáltak. Barnáš volt az, aki az őket üldöző rendőrökre lőtt, ezért kétszeres gyilkossági kísérletért, fegyveres rablásért és tiltott fegyverviselésért életfogytiglani szabadságvesztésre számíthat. A tűzharcban maga is komolyan megsebesült, mankóval érkezett a bíróságra. A volt járási rendőrkapitány fia, Jozef Burda ellen rablás és parancsmegtagadás a vád.

A harmadik tettes, Martin Chlebec vádalkut kötött az ügyészséggel, és mivel hajlandó a többiek ellen tanúskodni, az ügyész öt év börtönbüntetésben állapodott meg vele. A tegnapi tárgyaláson a bíró mindhárom gyanúsítottnak feltette a kérdést, szeretnének-e vádalkut kötni az ügyésszel. Barnáš és Burda nemmel válaszolt, Ištokovič igennel, de az ő esetében az ügyész zárta ki ezt a lehetőséget. Arról nem esett szó a tárgyaláson, súlyosbító körülménynek számít-e, hogy mostanáig bujkált, de mivel, még a lövöldözés kitörése előtt megszökött, csupán fegyveres rablásért vonják felelősségre. A vádirat felolvasása után a bíró azonnal elrendelte az őrizetbe vételét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?