Ököllel ütötte a buszon az ötéves kislányt egy 39 éves nő

Ököllel ütötte a buszon az ötéves kislányt egy 39 éves nő

Az ötéves gyereket mindenféle előzmény nélkül, annak édesanyjának szeme láttára kezdte ököllel ütni.

Minden előzmény nélkül támadt rá egy ötéves kislányra egy nő a pozsonyi tömegközlekedésen. A kislány és édesanyja körülbelül fél hétkor szálltak fel a ligetfalui városi buszra, amelyen egy nő mindenféle előzmény nélkül a jármű hátuljából a kislányhoz lépett, majd ököllel ütni kezdte a fejét. Mikor az édesanya ellökte a nőt gyerekétől, a támadó mondott valamit, majd ismét ütni kezdte a kislányt. Az édesanya ekkor a busz elejébe menekült, hogy segítséget kérjen a sofőrtől. 

Kiderült, hogy a 36 éves támadó, Michaela már korábban is elkövetett hasonló erőszakos cselekményeket. Egy másik buszon ököllel bántalmazott egy idős nőt, valamint a Romanova utcai megállóban is rátámadt egy másik nőre. Utóbbi támadások mind egyazon nap folyamán történtek Ligetfalu különböző helyszínein.

A rendőrség a kamerafelvételek és helyismeret alapján azonosította a gyanúsítottat, akit őrizetbe vettek. Michaela ellen garázdaság miatt indult eljárás, és a Pozsony I. Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Amennyiben bűnössége bizonyosságot nyer, 6 hónaptól akár 3 évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhetik.

(noviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?