Odaítélték a Kaszás Attila-díjat

Komárom. Szép hagyományt indítottak útjára az idei ballagás alkalmával a Selye János Gimnáziumban.

Komárom. Szép hagyományt indítottak útjára az idei ballagás alkalmával a Selye János Gimnáziumban. Andruskó Imre igazgató kezdeményezésére az intézmény igazgatósága díjat alapított, amelyet a fiatalon elhunyt szín?művészről nevezett el, és amelyet minden évben a Gimisz Diákszínpad legsikeresebb szereplője vehet át a ballagási ünnepség során. Elsőként Huszlicska Bálintot érte a megtiszteltetés, aki Hyppolit megformálásáért érdemelte ki a díjat és a mellé járó ötezer koronás pénzjutalmat. A díjátadáson részt vett Kaszás Attila pályatársa, jó barátja, Rudolf Péter, valamint Palcsó Tamás, az 56 csepp vér című musical egyik főszereplője; ebben a musicalben alakította Kaszás Attila utolsó szerepeinek egyikét.

Mint megtudtuk, a gimnázium a díjalapítás mellett egyéb módon is emléket állít egykori diákjának: június 7-én, az öregdiák-találkozó keretében avatják fel a Kaszás Attila-termet. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?