Nyári vásár és lecsófesztivál

Nagykapos |

<p>Nyári vásárt, valamint lecsófesztivált rendeznek ma és holnap (augusztus 13-án és 14-én) az Ung-vidéki településen.</p>

A hétvégi események idejére a város központjában levő utakat lezárják a járműforgalom elől, így az érdeklődők háborítatlanul sétálgathatnak az ideiglenesen kialakított „bevásárlóutcákon”. A városháza előtti téren szlovákiai és magyarországi együttesek és szólisták lépnek fel, pénteken pedig lecsófőző versenyt is szerveznek. A megmérettetésre benevezett – minimum háromfős csapatok – egyenként legalább 5 liter lecsót készítenek, amelyek közül aztán a szakértő zsűri választja ki a legjobbakat. A város központjában pénteken és szombaton hagyományos kirakodóvásár zajlik, melyen az ország minden részéből érkezett árusok sátraikban kínálják portékáikat. A nagy hagyományokkal rendelkező Simonés Júda-napi vásárt rendszerint október utolsó hétvégéjén tartják Nagykaposon. Az első Nagykaposi Nyári Vásárt 2004-ben rendezték, s az elmúlt évek tapasztalatai alapján úgy tűnik, a szervezőknek sikerült új hagyományt teremteniük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?