Nő az illeték a megyei szociális otthonokban

Nyitra |

<p>Szeptember elejétől emelkedik az illeték a Nyitra megyei önkormányzat által fenntartott szociális otthonokban. A megyei képviselők elfogadták azt az általános érvényű rendeletet, mely szabályozza a szociális szolgáltatásokért járó új díjszabást.</p>

Az otthonok lakóinak szeptembertől átlagosan 50 euróval kell többet fizetniük. Miluša Budayová, a kerületi hivatal szociális és egészségügyi osztályának vezetője az emelést az egyre növekvő élelmiszer-, valamint energiaárakkal indokolta. „Eddig az étkeztetéssel járó kiadásokat az otthonok lakói nem fedezték teljes mértékben, az új rendelet szerint már 100 százalékban ők térítik ezt a költséget” – mondta. Hozzátéve: az egész napos étkeztetés átlagosan 6 euróba kerül. Ezentúl fizetniük kell a lakóknak értékeik raktározásáért és megőrzéséért is; ez a szolgáltatás eddig ingyenes volt, a megyének viszont nem kis pénzébe került, amit egyéb forrásból kellett előteremtenie. Nem változik ugyanakkor a rászorultsági – tehát a mosdatásért, öltöztetésért stb. fizetendő – illeték a mozgásképtelen lakók számára. A nyolc négyzetméternél kisebb lakóterületen élők számára pedig csökken a díjszabás.

Miluša Budayová tájékoztatása szerint a megye a megemelt illetékek ellenére a szociális otthonok költségeinek 60 százalékát kénytelen továbbra is fedezni. Egyben arra is rámutatott, hogy a szociálisan rászoruló, alacsony nyugdíjjal rendelkező ügyfeleiknek – akikre a törvény alapján jövedelem-védelem vonatkozik – továbbra sem kell attól tartaniuk, hogy el kell hagyniuk az otthont, esetleg teljesen pénz nélkül maradnak. (tasr, vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?