Népszavazás közben leégett a volt mozi Szentmihályfalván

Szentmihályfalva (Šarišské Michaľany) |

<p>Leégett a volt mozi épülete Szentmihályfalván (Šarišské Michaľany) szombaton, miközben a helybéliek népszavazást tartottak a polgármesterükről. A tűzoltókat este fél hét körül riasztották, ám mire azok a helyszínre értek, a lángok teljesen elharapóztak a magántulajdonú lévő épületben.</p>

Az anyagi kár az első becslések szerint meghaladja a 33 ezer eurót. A több mint öt óra hosszat tartó oltást nehezítette a sűrű füst, az épület ugyanis valószínűleg különféle régi tárgyakkal volt teli.

A kelet-szlovákiai faluban egyébként nem sikerült meneszteni Jozef Brendzát, akivel szemben a helybéliek egy része azért lépet fel, mert idén augusztus 8-án nem állt a "roma bűnözés" ellen tiltakozó Szlovák Testvériség (Slovenská Pospolitosť) tüntetése mellé. Az utóbb vízágyúval és rendőri fellépéssel szétvert nagygyűlés résztvevőit előbb a polgármester kérte, hagyjanak fel engedélyezetlen tiltakozásukkal. Emiatt a tüntetőkkel szimpatizáló helyiek - Brendza tétlenségére hivatkozva - aláírásgyűjtéssel elérték, hogy a faluban egyfajta bizalmi szavazást tartsanak az önkormányzati vezetőről. Azt is felróják neki, hogy kliensi rendszert épített ki Szentmihályfalván. (sita, ta3, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?