Népdalkör a nyelvhatáron

Mokcsamogyorós |

<p>A Csicsóról származó Baloghné Domonkos Malvin, a csoport vezetője &ndash; aki 1971-től lakik a kelet-szlovákiai községben &ndash; elmondta, az akkor kizárólag mokcsakerészi nőkből álló, huszonöt fős együttes kezdetben egyházi alkalmakkor lépett fel, majd más rendezvényeken is színpadra állt.</p>

Minőségi változást jelentett a kórus tevékenységében a 2000-es esztendő, amikor csatlakozott hozzá Vass István, a helyi református egyházközség kántora, aki egyes darabokat hangszeren kísér. A 2009-ig Imola néven működött csoporthoz – mely ekkor már a környező településeken is egyre gyakrabban vállalt fellépéseket – később négy jó hangú ungmogyorósi hölgy is csatlakozott. (Mokcsamogyorós Mokcsakerész és Ungmogyorós egyesítésével jött létre). Egy évvel később komoly, leginkább személyi változások voltak a kórus életében, amely az átszervezés után tizenhárom állandó taggal Búzavirág Dalkör néven működött tovább.  Az egyházi és világi műveket, illetve népdalcsokrokat is előadó együttes időközben Magyarországon is ismertté vált, egyebek mellett Püspökladányban, Sárrétudvariban és Füzérradványban is hallhatta őket a közönség. 2013-ban eljutottak a Bíborpiros szép rózsa országos népzenei vetélkedő Rozsnyón megrendezett elődöntőjébe, most pedig készen állnak egy újabb minősítő versenyen való részvételre. Baloghné Domonkos Malvin elmondása szerint a csoport részben a helyi, kb. 95-100 tagot számláló nőszervezet égisze alatt, részben az önkormányzat segítségével működik.  Tevékenységüket anyagilag és erkölcsileg is támogatják, és mindenkor számíthatnak Tamaška Gyula polgármester segítségére, aki, ha csak teheti, a fellépésekre is elkíséri őket. A csoport a település vezetésének támogatásával 2012-ben új fellépőruhákat és új szintetizátort vásárolhatott, a pénteki próbákhoz pedig ingyen bocsátják rendelkezésükre a községházán lévő próbatermet. A Búzavirág Dalkör idén nyáron is szinte minden hétvégén vállalt fellépéseket, a közönség egyebek mellett Kaposkelecsényben, Kisráskán és Bolyban hallhatta őket. Legközelebb a kassai After Friday Forever együttest mutatjuk be.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?