Nem találnak be a városba az R1-es útról

Nyitra |

<p>A magisztrátus kérvényezni fogja a közlekedésügyi minisztériumban az R1-es gyorsforgalmi útról levezető utakat jeltő táblák kicserélését.</p>

A jelenlegi, csupán égtájakat jelző feliratok alapján ugyanis a gépkocsivezetők nem tudják, melyik úton jutnak be a városba.

Az R1-es autópályát építő Granvia cég a közlekedésrendészettel egyeztetve csupán a nyugati, déli és keleti irányt jelölte ki. Aki nem ismeri az utat, az ebből nem tudhatja, hogy a keleti leágazás a Tormos utáni kereszteződésbe, a déli a cabaji útra, a nyugati pedig az északi kerülőútra vezet. Sehol sincs kijelölve, hogy a cabaji út felé kell letérnie annak, aki a város központjába akar jutni, ezért sokan kilométereket autóznak feleslegesen.

A Granvia képviselői szerint azonban minden rendben van, és semmi ok arra, hogy átírják a közlekedésrendészet által jóváhagyott útjelző táblákat. A város ezért a közlekedésügyi minisztériumhoz fordult és ott fogja kérvényezni a változtatást. A tárca szóvivője, Martin Kóňa szerint ez nem kizárt, hiszen az autópályáknak a sofőröket kell szolgániuk.

Míg most az autópályáról nem találnak el az autósok a városba, tavaly a központból nem tudtak kijutni a gyorsforgalmi útra. A november 1-jei megnyitó óta egészen januárig Nyitra belvárosában egyetlen tábla sem volt, amely azt mutatta volna, merre kell venni az irányt az R1-es útra. Az építő cég, a város és az útkezelőség egymásra mutogatott, kinek a kötelessége a jelzéseket kihelyezni, végül a rendőrség utasítására az útkezelőség átmeneti táblákkal oldotta meg a problémát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?