<p>A bodrogközi településen az elkövetkező időszakban sem emelik a városi rendőrök számát, pedig a jelenlegi feltételek mellett egy ideje a 24 órás ügyeletet a testületben dolgozó alkalmazottakkal nem lehet biztosítani.</p>
Nem lesz több rendőr Királyhelmecen
Štefan Satina, a Királyhelmeci Városi Rendőrség parancsnoka nemrégiben készítette el jelentését, melyben a testület múlt évi tevékenységéről adott számot. A dokumentumból kiderült, hogy a városi rendőrök 2011-ben összesen 218 kihágás esetében intézkedtek. Az elmúlt év májusáig a rendőrparancsnokon kívül nyolc közrendőr dolgozott a testületnél, majd egy személy távozott a városi rendőrségtől. Ezzel a létszámmal Királyhelmecen a 24 órás szolgálatot már nem tudták biztosítani, ehhez ugyanis legalább két új rendőr alkalmazására lenne szükség. Az éjszakai órákban 2011-ben ugyan az év minden napján szolgált valaki, de a nappali órákban 129 esetben csak egy városi rendőr dolgozott a településen, 98 nap pedig az éjszakai szolgálat letelte utántól 17 óráig egyetlen alkalmazott sem teljesített szolgálatot.
Balog József polgármester lapunknak elmondta, idén a testületben létszámemelésre valószínűleg nem kerül sor. A döntés hátterében anyagi okok állnak, a város vezetésének ugyanis a jelenlegi pénzügyi feltételek közepette nincs lehetősége arra, hogy több rendőrt alkalmazzon. A polgármester tájékoztatása szerint a testület a mostani körülmények között is képes ellátni feladatait, a térfigyelő rendszer működtetésével – melynek bővítéséhez az elmúlt év végén a belügyminisztériumtól kértek támogatást – és az állami rendőrséggel való hatékony együttműködéssel a város területén a közrend biztosítható. A Királyhelmectől húsz kilométerre található, közel tízezer lakosú Nagykaposon egyébként csupán hat városi rendőr dolgozik, a 24 órás szolgálat itt sem biztosított. A több mint nyolcezres lélekszámú Gálszécs pedig azon kevés szlovákiai városok egyike, amely település – ugyancsak forráshiányra hivatkozva – városi rendőrséget egyáltalán nem működtet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.